2014. május 17., szombat

Dolgozom, dolgozom, de hogy?

Most úgy csinálok, mintha nem lenne ciki, hogy milyen régen írtam, úgyhogy visszacsapok a lecsóba.
Szóval a lényeg, hogy dolgozom. Sokat. Nagyon élvezem, de ettől természetesen még kevesebb időm van munkán kívüli ügyekre, mégha szívügyek is.

Arra gondoltam, hogy elmesélem nektek, hogy is dolgozom. Azaz mit csinál egy dietetikus. Most nem a NoSalty-nál, arról majd egy másik posztban, hanem amikor betegekkel foglalkozik.
Én abban a szerencsés helyzetben vagyok (ezt persze azért nem úgy kell érteni, hogy az ölembe pottyant, hanem nagyon-nagyon sok mindent kellett tennem ezért), hogy egy nívós magánklinikán kezdhettem meg egészségügyi pályafutásomat. Ez abból a szempontból szerencse, hogy mentesülök a hazai egészségügy demoralizáló állapotának megélésétől (legalábbis szakdolgozói oldalról). A magánklinikai körülményeket nem szeretném boncolgatni, pont olyanok, amilyennek az ember a magánklinikai körülményeket elképzeli.
Tavaly szeptemberben indult be a magánrendelésem, felsorolásszerűen (teljesség igénye nélkül) az alábbi esetek találtak meg az azóta eltelt időszakban: táplálékallergia (tojás-, tej-, földimogyoró), lisztérzékenység, laktóz-, felnőtt és gyermek testsúlycsökkentési igény, túlsúlyhoz kapcsolódóan magas koleszterin- és húgysavszint, mindennapi étrend áttekintése, vajon kell-e rajta változtatni, terhességi cukorbetegség étrendje, 1-es típusú cukorbetegség étrend, fruktóz-felszívódási zavar, várandósság alatti étrend. Ebből látszik, hogy elég változatos a terület. Szoktak egyébként a dietetikusok is specializálódni, nyilván elsősorban akkor, hogy ha mondjuk egy adott kórházi osztályon vagy szakrendelésen töltenek el huzamosabb időt, akkor abban nagyobb tapasztalatra tesznek szert.
Mi történik a rendelésen?
A Klinikáról pár nappal előre jelzik, hogy a rendelésemen hány páciens fog megjelenni. Van, aki visszatérő, az ő kórtörténetével, általam előírt terápiájával tisztában vagyok. Ha új páciens jön, igyekszem még a rendelés megkezdése előtt gyorsan átolvasni a megelőző kórlapjait, ha már járt a klinikán, hogy kb. tudjam, miért jön. A rendelés során aztán én is felveszem a kórtörténetét (anamnézis) - általános egészségi állapotáról beszélünk, megelőző betegségekről, családi betegségekről, gyógyszeres kezelésről, ismert krónikus betegségekről. Étrendi témában kérdés, hogy van-e ismert táplálékallergiája vagy -intoleranciája, okoz-e panaszt neki bármely étel, alapanyag, milyenek az életkörülményei (dolgozik-e, ha igen, milyen jellegű a munkája), mozog-e rendszeresen, hol szokott vásárolni, egyedül él-e vagy családdal, áttekintjük az alapanyag-fogyasztási szokásait, tud-e, szeret-e, szokott-e főzni és természetesen elmondja, hogy miért fordult hozzám. És persze testsúlyt, -magasságot, -összetételt mérünk. :) Optimális esetben rendelkezésre áll egy fél évnél nem régebbi vérkép, ha nem, akkor megkérem a pácienst, hogy házi-, kezelőorvosától kérjen beutalót.
Ezt követően az esetek 99%-ban a következő lépés, hogy kitölt nekem egy legalább 5 napos étrendi naplót, bár akadnak olyan szorgalmas páciensek (és én ennek örülök), akik ennél tovább is vezetik a naplót. Ebben az étrendi naplóban minden elfogyasztott ételt, italt fel kell jegyezni, mért mértékegységekkel vagy hagyományos módon megadva (100 g kenyér vs 1 szelet kenyér). Ezt a naplót én átnézem, az anamnézisben felvettek figyelembevételével elemzem és adok javaslatokat a követendő étrendi terápiára. Javaslataim tartalmazzák a napi energiabeviteli ajánlást, a tápanyagok optimális eloszlását, a napi étkezési ritmust, az ismert tünetekhez, betegségekhez kapcsolódó részletes javaslatokat (pl. alapanyag-válogatás (aka miből mennyit ehet), ételkészítés), illetve konkrét étel tippeket az egyes étkezésekre (3-7 db/étkezés). Ezt a pácienssel egy újabb személyes konzultáció során áttekintjük, megbeszéljük, hogy mit lát mondjuk már az első pillanatban kétségesnek vagy kivitelezhetetlennek (ilyen azért nem akadt még), majd elkezdi a javaslatok szerint átalakítani étrendjét, életmódját. (Nem adok konkrét étlap-tervet, hiszen a cél, hogy a páciens elsajátítsa az életmódot, az étrendi alapelveket és maga is meg tudja oldani az életét minden helyzetben (pl. étterem, vendégség, utazás, mi legyen a hűtőben, spájzban?).
Ezt követően rendszeresen (1-2-4 hetente) találkozunk, ahol megbeszéljük, hogy mit sikerült megvalósítani, mi okoz nehézséget, mivel kapcsolatban lenne igény a változtatásra. A legnehezebb egyébként, de szerintem ez nem meglepő, a napi rendszeres étkezési ritmus beállítása, illetve a "Nekem erre nincs időm a munkám és/vagy a gyerekeim miatt!" gondolatkupac semlegesítése. Ilyenkor általában azt szoktam mondani a pácienseknek, hogy nyilván lehet ezen polemizálni, de az tény, hogy ahogy eddig élt, az oda vezetett (túlsúly, betegségek), ahol most tart és ez magától nem lesz jobb, csak aktív cselekedetekkel. Lehet "nincs rá időm"-özni, csak ez nem igaz. (Egyébként anno az egyetemen is mondták a tanáraink, és nagyon-nagyon igaz, hogy pszichológiát is el kellene végeznünk - a legnehezebb a pácienseket fejben átkapcsolni....)
Ez maga a terápiás időszak, amikor együtt dolgozunk a pácienssel. Én nyitott vagyok egy bizonyos határig az emailes konzultációra, de nem helyettesíti a személyes beszélgetéseket. A munkában nagyon fontos, hogy együtt dolgozunk a pácienssel. Nem tanár vagyok, hanem tanácsadó, segítő. Nem vagyok csodadoktor, nem gyógyítok se kézrátétellel, se varázsszavakkal. A páciens magát gyógyítja az én felügyeletem, iránymutatásom mellett. Ezért a terápia során kiemelten fontos a visszajelzés a páciens részéről, hogy mit sikerült megvalósítani, mi okoz nehézséget, hiszen mindig lehet finomhangolni az étrendet, nem érdekem nekem sem, hogy olyan étrendet állítsak össze, amelyet a páciens nem tud kivitelezni. Ez nem jelenti azt persze, hogy ha neki egész nap csokit falni van kedve, akkor én ezt jóváhagyom, de az alapkeretek között van finomhangolási lehetőség, én elég rugalmas tudok lenni, nyilván az egészségi állapot és a cél figyelemben tartásával.
A terápia, közös munka hossza változó. Egy testsúlycsökkentő programban folyhat a kívánt súly eléréséig, egy terhességi diabetesnél a baba születéséig vagy az első vércukorszint-kontrollig, egy allergiánál az alapelvek gyakorlati megvalósításának elsajátításáig. De mindenképpen hetekről, hónapokról beszélünk. Olyan nincs, hogy valaki besétál hozzám és a "tuti recepttel" távozik.

Amikor arról beszélek (és a kollégáim is), hogy személyre szabott étrend - akkor ezt az egész folyamatot értjük alatta. Ebből szerintem a laikusok számára is világos, hogy miért nem jelenthet megoldást mondjuk egy diétáról szóló könyv elolvasása, miért nem adhat valós érdemi tanácsot egy, az adott szakterület tekintetében képzetlen ember (pl. önjelölt táplálkozási tanácsadó, edző, stb.). Mert hiányzik belőle maga a személy, akinek a tanácsokra, iránymutatásra, terápiára szüksége van.
És talán az is kitűnik belőle, hogy miért nem tudok érdemben válaszolni az olyan kérdésekre, megkeresésekre, hogy "Mondjál már 1-2 tippet, hogy mivel tudnék lefogyni!" vagy "Puffadok, szerinted mit kellene tennem?":)

Ez egy csodálatos szakma, ezt komolyan kell venni. Mert akkor tudunk valóban segíteni.

2014. január 30., csütörtök

Csicseriborsó fasírt

Aka falafel. Lila Fügénél találtam a receptet, szerintem már vagy 1,5-2 éve tervezem, hogy megosztom itt. :) Ami késik, ugye.

Mit tud a recept? Finom. Gyorsan elkészíthető (ha nem számítjuk bele persze az egy éjszakás áztatást). A kész golyók kitűnően fagyaszthatók és bármikor előkaphatók, 5 perc alatt megsüthetők - főzőlapon bő zsiradékban vagy sütőben kevesebb zsiradékban. Ez utóbbi energia- és zsírtartalom szempontjából kedvezőbb, ha valakinek ez az étrendi célja, az előbbi azonban, szubjektív megítélésem szerint kevésbé száraz és ropogósabb. Mindezek mellett azért a bő zsírban sült változat is igényel egy friss salátát vagy fűszeres szószt maga mellé - joghurtosat, tejfölöset, paradicsomosat, ízlés szerint.
A csicseriborsó magas növényi fehérje tartalmú hüvelyes, itthon szárított formában vagy konzervként kapható. 100 g csicseriborsó 364 kcal, tartalmaz 19 g növényi fehérjét, 6 g zsírt és 61 g szénhidrátot (USDA). Magas folsav (554 mikrog) és élelmirost (17 g) tartalmú, zsírtartalmának 70%-a telítetlen zsírsav. A többi, ismertebb száraz hüvelyes mellett kiválóan alkalmas főzelékek készítésére, de curry-k, dahl-ok, saláták, levesek alapanyaga is lehet. Jól bírja az egzotikusabb fűszerezést.

Hozzávalók a falafelhez (recept innen.):
350 g száraz csicseriborsó
1-2 gerezd fokhagyma
fél fej apróra vágott, kisebb vörös- vagy lilahagyma
1 tk koriandermag
1 ek római kömény mag
5 ek finomra aprított petrezselyem vagy koriander
1 tk só
őrölt feketebors
1/2 tk szódabikarbóna
1 ek frissen facsart citromlé (mehet bele a citr. héj is szerintem)

A megmosott, átválogatott csicseriborsót 24 h-ra langyos vízbe áztatjuk. Másnap leszűrjük, az áztatóvizet félretesszük. A koriander- és az édesköménymagot mozsárban összetörjük (használhatunk természetesen őrölt verziókat is). Mindent beleteszünk a turmixgépbe - bár az enyém nem birkózott meg a feladattal :), úgyhogy én botmixert használtam. A keverés közben adhatunk hozzá az áztatóléből, de csak nagyon kicsi adagokban, nehogy túl híg legyen a massza. Jól formázható, ujjaink között ki nem folyó masszát kell kapjunk, ami lehet homogénebb, lehet darabosabb. A masszából diónyi golyókat formázunk - nekem ebből az adagból 52 db lett (1 fogyasztási adag mondjuk 8-10 db gombóc szerintem). Így frissen le is lehet őket fagyasztani vagy azonnal felhasználni. 

Tápanyagtartalom (EGY DARAB gombóc - sütőzsiradék NÉLKÜL):
energia: 25 kcal
fehérje: 1,3 g
zsír: 0,4 g
szénhidrát: 4,2 g 

Bő zsírban (főzőlapon) sütés esetén 1-1 gombóc ~2 g (!!) étolajat vett fel, energia- és zsírtartalmuk ennek megfelelően változik:
Tápanyagtartalom (EGY DARAB gombóc - SÜTŐZSIRADÉKKAL):
energia: 44 kcal
fehérje: 1,3 g
zsír: 2,4 g
szénhidrát: 4,2 g 

Amikor sütőlemezen készítettem, akkor olajpermetezővel kicsit megpermeteztem a sütőpapírt, majd a ráhelyezett gombócokat is (a képen ez a változat látható). Így a gombócok által felszívott zsiradék gyakorlatilag elhanyagolható mennyiségű.

A teljes mennyiség értékei, ha valakinek nem pont 52 gombóca sikerül :):
Tápanyagtartalom (TELJES adag - sütőzsiradék NÉLKÜL):
energia: 1290 kcal
fehérje: 68 g
zsír: 21 g
szénhidrát: 216 g 

2014. január 17., péntek

Górcső - Slimmm Vollkorn toastkenyér (Ceres)

kép: saját fotó
Nem nagyon vagyunk családilag nagy toastkenyér fogyasztók, de azért néha van a kenyértartóban, elsősorban melegszendvics készítés céljából (nem kell megijedni, jellemzően mi is inkább a hagyományos melegszendvicset fogyasztjuk, de az ilyen duplafedeles nem-tudom-minek-hívják típusú szendvicssütőben szoktunk ilyet is).
A minap nézegettem a szupermarket kínálatot, és gondoltam kipróbálom a Ceres Slimmm(!) Vollkorn toast kenyerét.
A Slimmm elnevezés egyértelműen arra utal, hogy valamiféle fogyókúrás termékként pozicionálták a kenyeret. Lássuk is az értékeket, összevetve a gyártó Graham- és fehér toast kenyereinek adataival:

termék
energia (kcal)
fehérje (g)
zsír
(g)
szénhidrát
(g)
élelmi rost
(g)
Slimmm Vollkorn*
251
18
5,2
27
12
Graham**
245
8,8
2,6
46,7
4,4
Fehér**
254
9,3
1,8
50,3
1,7
            * - adatok a termékcímkéről (ezt a terméket a honlap kínálatában nem találtam meg)
            ** - adatok a www.ceressuto.hu oldalról

Láthatjuk, hogy a termékek energiatartalmában lényeges különbség nincsen, azaz energiabevitel szempontjából a Slimmm kenyeret is ugyanolyan megítélés alá szükséges helyezni, mint a két társát. A vizsgált termék lényegi megkülönböztető jegye a szénhidrát tartalma, amely kicsit több, mint fele a másik két termékének. A csökkentett szénhidrát tartalommal együtt jár a (2x) magasabb fehérje- és zsírtartalom, kiemelendő az élettanilag kedvező magas élelmi rost tartalom.

Összetevői (termékcímkéről): ivóvíz, LoCarb Choice lisztkeverék (búzaglutén, tisztított cellulózrost, szójafehérje kivonat, pálmaolaj, búzaliszt, emulgeálószer (zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil-borkősav-észterei), szójaliszt, lisztkezelő szerek (kalcium-szulfát, aszkorbinsav, L-Cisztein), tartósítószer (kalcium-propionát), búzaliszt, teljes kiőrlésű búzaliszt (10%), Graham búzaliszt (10%), élesztő, csökkentett zsírtartalmú margarin ((növényi zsírok és olajok (szója, napraforgó, repcemag, kukorica, pálma, pálmamag, kókusz változó arányban), ivóvíz, emulgeálószer (zsírsavak mono- és digliceridjei), színezék (karotinok), aroma)), étkezési só, kukoricapehelyliszt, csökkentett nátrium tartalmú jódozott tengeri só (jódozott tengeri só, kálium-klorid), rozsliszt, sűrítőanyag (guargumi), savanyúságot szabályozó anyagok (tejsav, ecetsav), emulgeálószerek (natrium-sztearoil-2-laktát, zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil-borkősav-észterei), tartósítószerek (szorbinsav, natrium-propionát), lisztkezelő szer (aszkorbinsav).

Huhh. Ki hitte volna, hogy ennyi minden kell egy kenyérhez. :) 

Objektív vélemény: Testsúlycsökkentő étrendben az energiatartalma miatt nem szükséges megkülönböztetni a többi terméktől. Ami miatt hasznosabb lehet, az a magasabb élelmi rost tartalma, ami kedvezően hat a bélműködésre  és lassítja a tápanyagok felszívódását, így lassabban emelkedik a vércukorszint is. A jelentősen alacsonyabb szénhidrát tartalomért magasabb fehérje- és zsírtartalommal fizetünk, amely jellemzők közül az előbbi kedvezőnek ítélhető, az utóbbi kevésbé, hiszen a zsírtartalom növelésével az élettanilag kedvezőtlen hatású telített zsírsavtartalom is nő.

Szubjektív vélemény: Az íze első harapásra nagyon emlékeztetett arra a kenyérfajtára, amit sok-sok évvel ezelőtt a londoni házibácsim vásárolt rendszeresen. Ez jólesett. Kipróbáltam pirítás nélkül is, reggeli szendvicsnek - hát, gyak. minden egyes falatnál rá kellett néznem a szendvicsre, hogy nem a szalvétába haraptam-e bele. Ez az érzés gondolom a tisztított cellulózrost tartalomnak volt köszönhető. Pirítva ez a tulajdonság már kevésbé volt tetten érhető. 

A fentiekre tekintettel e termék esetében is azt gondolom, hogy akár a testsúlycsökkentő étrend-beli alkalmazása nem létszükséglet.



2014. január 16., csütörtök

Munkahelyi étkezés

Még az ősszel kaptam a felkérést egy kedves barátomtól, hogy a céges napon, amikor az állománnyal ilyen-olyan ügyeket beszélnek meg, tartsak egy előadást egészséges táplálkozás témában.
A témaválasztásnál a munkahelyi étkezésre helyeztem a hangsúlyt, azaz hogyan valósíthatjuk meg a kiegyensúlyozott táplálkozás irányelveit a munkahelyi étkezés során.

Még decemberben megfuttattunk egy rövid kérdőívet a munkatársak körében, amit nagy örömömre az alkalmazottak 3/4-e kitöltött. A kérdőív kérdései között szerepelt a munkaidő hossza, a munkaidőben elköltött napi étkezések száma, a napi össz étkezések száma, a jellemző munkahelyi ebéd helyszín.

A kapott eredmények képezték az előadásom alapját, ezekhez kapcsoltam hozzá az alapelveket, ötleteket adva arra, hogy hogyan tudják leginkább megvalósítani azokat.

A téma választása sajnos nem adott lehetőséget arra, hogy a kedvenc kevés-dia-sok-termék típusú szeminárium jellegű előadást tartsak, így most dominált a hagyományos prezentációs eljárás. Maga az előadás így szerintem nem is sikerült annyira izgalmasra, bár a száraz információ elemeket természetesen tartalmazta.
Annál klasszabb volt azonban az előadást követő Q&A szekció, mivel a közönség nagyon aktív volt, érdeklődő, annak ellenére, hogy mindez péntek délután fél 5-kor zajlott. Megszámolhatatlan számú kérdést kaptam, figyeltek a válaszokra, remélem azok kielégítőek voltak.

Számomra nagyon fontosak ezek az alkalmak, mivel a hétköznapi emberek ilyenkor találkozhatnak élő dietetikussal. Itt pl. még senki sem látott élőben dietetikust, csak max. TV-ben, nemhogy már valaha is részt vettek volna dietetikai konzultáción, amit persze magyarázhat az a tény is, hogy a gárda átlagéletkora 33 év volt, egészséges, sportos fiatalok ültek velem szemben.

Felsorolok néhány tipikus kérdést, csak azért, mert ezek majd' mindig elhangzanak, ha valakivel "csakúgy" beszélgetek:
- Vaj vagy margarin?
- Igyunk-e étkezés előtt?
- Mi a véleményem arról, hogy este 6 után nem szabad enni?
- Baj-e ha sok húst eszem?
- Mi a véleményem a paleoról?

Őszintén remélem, hogy sikerült hasznos, gyakorlatias infókat átadnom és hogy sikerült a megfelelő csírákat elültetnem a hallgatóság tagjainak fejében.:)


2014. január 2., csütörtök

Boldog Új Évet!

Boldog Új Évet minden kedves olvasómnak! :)

Elsodort engem is a decemberi-karácsonyi pörgés, aminek a mi esetünkben még ilyenkor sincs vége, mert nagyfiam születésnapja miatt Újév napján is megy a sütés-főzés, ma a nagyszülők jöttek vendégségbe és még lesz két születésnapi partija plusz az iskolai torták, szóval ebben a hónapban, de legalábbis az elkövetkező két hétben még nincs megállás. :)

Azt gondoltam ki, hogy ha már évet nem zártam, akkor most év kezdésnek azért talán jólesik egy kis áttekintés. Uszkve 10 évvel ezelőtt még nekem sem volt több fogalmam a dietetikusok munkájáról, mint feltehetőleg olvasóim többségének és még ma is gyakran találkozom azzal a kérdéssel, hogy vajon mit is csinál egy dietetikus? Namármost erre én konkrét választ nem tudok adni :), nézzük meg mit csinált egy konkrét dietetikus (én :) az elmúlt évben.

Kezdjük a legnagyobb projekttel, ami tavaly (2013! Hihi!) novemberig szupertitkos volt - a NoSalty.hu gasztroportál hatalmas alapanyag adatbázisához az energia- és tápanyagtartalmak hozzárendelése, aminek köszönhetően ma már több mint 15 000 receptjüknél elérhetőek rendkívül részletesen az energia- és tápanyagadatok. Egyedülálló hazánkban, mondanom sem kell. Őszintén szólva nagyon büszke vagyok erre a munkámra, amikor először láttam a béta verziókat, szabályosan a könnyeimmel küszködtem. :) Természetesen a munka nem áll meg, folyamatosak a feladatok, örökkön örökké fognak tartani - remélem. :)

Írok cikkeket is a NoSalty-ra, ezek egy részét itt is megosztom, ha nem felejtem el. :)

Hosszú adminisztrációs folyamat után 2013. szeptemberében kezdhettem meg magánklinkai rendelésemet a Rózsakert Medical Centerben. Kiváló lehetőség, nekem pályakezdőnek főleg. Hetente egyszer rendelek 2 órát, pácienseim előre bejelentkeznek. Szintén nem is tudom hogy fogalmazzam meg mennyire csodálatos lehetőség ez. Milyen kérdésekkel fordultak eddig hozzám a páciensek? Pl. kismamák, akik a várandósságuk idején szeretnének megfelelően táplálkozni, inzulinos diabeteses beteg, akinek gatyába kell rázni az étrendjét, kombinált táplálékallergiák, fruktóz felszívódási zavar, túlsúlyos gyermek. Mindezt multikulturális környezetben, azaz a pácienseim egy része külföldi állampolgár - egészen sajátos környezet, fantasztikus élmény. Kedves, közvetlen kollégák, rendelői környezet - szuper. Persze azt azért látni, tudni kell, hogy ez a két óra olyasmi, mint a tanári kétóra, azaz bőven kell még ezen a két órán kívül is dolgozni az esetekkel.

A magánklinikai rendelésem mellett megtalálnak magánbetegek is - jellemzően testsúlycsökkentési céllal, velük is nagyon szeretek dolgozni. Azonban egyértelműen itt a legjellemzőbb a lemorzsolódás, azaz némi eredmény elérése után eltűnnek a képből, pedig én mindig mindenkit szoktam bátorítani, hogy ne tűnjenek el, kérdezzenek ha valami nem megy, haladjunk. :) Úgy látszik, ezen a téren még van mit erősítenem a kommunikációban.

Mivel a fentiek mellett egyébiránt főállásban dolgozom, sajnos a legkevesebb időm és energiám maradt legkedvesebb gyermekemre, a Tanodára. Idén futotta egy foglalkozásra nagyfiam osztályában a Food Revolution Day keretében, egy másik foglalkozásra a Kisképző egészségnapjának keretében és egy Halloween sütő foglalkozásra iskolásokkal. Ez utóbbi típusú foglalkozásokra határozottan lenne igény mind a gyerekek, mind az én részemről, de a napi loholás mellett nehéz időt szakítanom a koncepcionálásra és a kivitelezésre. :) De nem adom fel, kizárt dolog, nagyon élvezetes alkalmak ezek.:)

A fentiek mellett pedig természetesen rengeteget főzök :), receptolvasok, alapanyag-felfedezek, beszélgetek a táplálkozásról barátokkal, ismerősökkel, érdeklődőkkel.

Lám, így telt dietetikusként az első teljes évem. Nekem bejött, bár nagyon fárasztó, de nagyon élvezem, és egy kis teaserként azért elhintem, hogy az idei év egy kicsit másként lesz. :) Hamarosan ti is megtudjátok! :)

Koccintok veletek egy egyáltalán nem téli, egyáltalán nem szilveszteri ellenben kiváló balatoni borral! :) Boldog Új Évet!





2013. december 5., csütörtök

Termékajánló

Termékajánló lesz ez itt, nem reklám, félreértés ne essék. :)

A minap futottam bele a Frosta új termékcsaládjába - számos gyorsfagyasztott zöldségkeverékkel jelentek meg. Az újdonságok között van: toszkán, mexikói, thai, karibi, provence-i, ezekből már próbáltam az utóbbi hármat - nagy megelégedésemre. Változatos zöldség-összetétel, ízfokozók, aromák egyéb adalékanyagok nélkül. 400 g-os kiszerelés - pont jó adag köretnek, 7-10 perc alatt elkészíthetőek.

Jól illeszkednek hús-, hal-ételek mellé, de én pl. rizzsel vagy kuszkusszal fogyasztottam őket, egy esetben ha jól emlékszem még egy kis kolbászt is pirítottam bele. :) Nálam munkahelyi ebédként szolgál, nagy megelégedésemre.

És persze már hallom a hangokat, hogy na de hát frissen készítve mégis minden jobb - ezzel általában egyet is tudok érteni, ugyanakkor sosem voltam a gyorsfagyasztott zöldségek ellenzője, főleg szezonon kívül és főleg, ha nem tartalmaznak extra hozzáadott anyagokat, arról nem is beszélve, hogy ezek a keverékek színesek, változatos, adott esetben különleges alapanyagok felhasználásával készültek, kiválóan megtörik a zöldborsó-sárgarépa-kukorica típusú keverékek hegemóniáját. Az ízesítéshez használt szószok az én ízlésemhez jól illeszkedtek és semmiképpen sem elhanyagolandó tény, hogy vásárlás, tisztítás, maradék nélkül, 10 perces ételkészítési idővel áll rendelkezésünkre a(z alacsony energiatartalmú) zöldköret, elfogyasztásával már jól közelítjük az egy napra ajánlott 500 g zöldség-gyümölcs mennyiséget.

Ajánlva! :)

2013. december 3., kedd

Halloween

Nem nem tévedtem el egy hónapot, hanem csak nagyon megcsúsztam és tartozom.

Idén a Tanodában Halloween témájú foglalkozást is tartottunk. Nyilván közkedvelt a gyerekek körében, lehet vicces sütiket sütni és jó nagy adagot idétlenkedni közben.

A választásom ezúttal az alábbi receptekre esett:
- Boszorkány ujjak - itt végülis türelem híján a csokikenés gyakorlatilag elmaradt, ill. tanulság még, hogy a  körmöket jól le kell nyomni, mert különben sülés után leesnek.
- Alma-szörny - legegyszerűbb kreáció, de élvezték nagyon.
- Virsli-múmiák - népszerű volt, nagy része el is fogyott helyben. És mázlim is volt, mert pár nap múlva itthon a kisebbik kérésére újra elkészítettük, de akkor szétrepedtek a virslik és volt nagy siránkozás. :)

Ez a foglalkozás ezúttal lányos buli volt, érkezett egy új kislány is, nagyfiam osztálytársának a testvére (első osztályos), aki egészen megdöbbentően ügyes volt, koncentrált, dolgozott rendületlen és nagyon élvezte. Meg kell mondjam, irtó helyes volt.

Nem kérdés, hogy ezúttal is nagyon jól éreztük magunkat mindannyian.:)





  
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...