2013. január 14., hétfő

Gyermek-eset


Az gondolom már több oldalról is kiderült itt a blogon, hogy különös kattanásom a gyermekek táplálkozása, hiszen a legkomolyabban gondolom, hogy nagyon sok minden dől el ebben az életkorban a táplálkozási szokások és közvetve az egészségben leélt élet vonatkozásában. Számomra mindig nagy öröm, ha egy szülő fordul hozzám kérdéseivel, mert ez azt jelenti, hogy érdekli, hogy látja, hogy fontos és hogy időben szeretne lépni.

Tavaly tavasszal keresett fel Á., egy 7 éves (nagyfiammal egyidős) kisfiú édesanyja, aki aggódott B. étrendje és testalkata miatt, aki a megkereséskor 123 cm és 30 kg volt. A gyermekek esetében nem a hagyományos BMI-számítást alkalmazzuk, hanem percentilis besorolás alapján mérjük fel a tápláltsági állapotot. B. fenti adatai alapján a testmagasság/testsúly percentilise a 97% feletti sávba esett, ami azt jelenti, hogy valóban érdemes egy kicsit odafigyelni az étrendre. Ebben az életkorban konkrét fogyókúrára nem szoktam fogni a gyermekeket, hanem arra dolgozunk, hogy a testsúlyt megtartva, a gyors magasságbeli növekedésre hagyatkozva érjük el a megfelelő testmagasság/testsúly arányt. Ennek alapja természetesen a gyermek életkorának, fizikai aktivitásának megfelelő energiabevitel, a megfelelő nyersanyag, élelmiszer kiválasztása, és ételkészítési technológiák alkalmazása, a rendszeres, napi ötszöri étkezésből álló étrend. Ebben az életkorban különösen nagy jelentősége van a fizikai aktivitásnak – azaz a rendszeres mozgásnak, akár szervezett, akár családi keretek között.

Újfent mázlim volt, adott volt egy nyitott, motivált édesanya és egy kooperáló gyermek. Az aktuális étrendről kértem egy három napos táplálkozási naplót, illetve, hogy az édesanya írja le nekem, általában miket fogyaszt a gyermek az egyes étkezésekre, nassol-e, van-e információja arról, hogy B. hogyan étkezik az iskolában, illetve ha mással, pl. a nagyszülőkkel van. Az így kapott információk alapján (különösebb kalóriatartalom-méregetések nélkül) látszott, hogy B.-nek magasabb a napi energibevitele a szükségesnél, illetve, hogy étrendje az optimálisnál nagyobb arányban tartalmaz édességet, gyorsan felszívódó szénhidrátot, mint pl. túró rudi, gyümölcsjoghurt, Jó reggelt keksz és barátaik. Ezek az élelmiszerek rendszeresen szerepeltek az étrendben reggeliként, ezt követte a bőséges, esetenként még a reggelinél is magasabb energiatartalmú tízórai (zsemle több szelet sonkával, sajttal), ehhez alma, rudi. Emellé, ha tetszett, elfogyasztotta az iskolai tízórait is, az ebéd kétesélyes volt, ha tetszett, elfogyott, ha nem, nem. Ugyanígy az uzsonnával is, ha megfelelő volt az iskolai, elfogyott az is, és még otthon is egy adag, majd a vacsora. Ez így elsőre soknak tűnik, bár ha figyelembe vesszük, hogy egy ennyi idős fiúnak megközelítőleg annyi energiára van szüksége, mint egy felnőtt nőnek, akkor akár bele is férhetne, alapanyag-változtatásokkal. Ráadásul a gyerekek (legalábbis az én tapasztalataim szerint) hajlamosak szakaszosan enni, azaz az év egy részében annyit esznek, mint két felnőtt, a másik részében meg jóval kevesebbet, gondolom, ahogy épp a fejlődésük igényli.

A fenti ismeretek tükrében javasoltam az édesanyának, hogy alakítson ki fixen 5 étkezésből álló étrendet a kisfiúnak, próbálja fokozatosan elhagyni a mindennapokból a túró rudit, Jó reggelt kekszet és társaikat, próbálja ki reggelire a fixa ideámat a zabkását, a délelőtti étkezéseknél a tízórairól a reggelire helyezzük át a hangsúlyt, és használjanak ki minden lehetőséget a mozgásra.

Az étrendbeli változtatások óta eltelt 3/4 év, íme az édesanya beszámolója a helyzetről:

2012 májusában kerestem meg Juditot dietetikusi minőségében, mert aggasztó tendenciákat véltem felfedezni hétéves fiam étkezésében és testalkatában. B. mindig is jó evő volt, és bár soha nem volt kifejezetten kövér, még csak testes sem, azért az szembetűnő volt, hogy van pocakja, és kortársainál erősebb, masszívabb testalkatú. Amikor végül Judithoz fordultam, 123 centi volt, a testsúlya pedig 30–31 kiló körül ingadozott. Úgy éreztem, szükségem van némi támpontra azzal kapcsolatban, hogy egy ennyi idős gyereknek valójában mennyi a napi energiaigénye, és ötletekre volt szükségem, milyen ételekkel etessem otthon, ha már az iskolai menza minőségét nem tudom befolyásolni.
Judit akkor rengeteg kérdést tett fel B. étkezési szokásairól, pár napi evésnaplót is kért, és az információk birtokában ellátott mintaétrendekkel, valamint általános jó tanácsokkal. Hangsúlyozta, a cél egy ekkora gyerek esetében nem a fogyás, hanem a kiegyensúlyozott, főleg egészséges alapanyagokból álló táplálkozás, és ezáltal a gyerek testsúlyának megtartása, amihez aztán majd hozzánő a magassága.
Azóta tartjuk a kitűzött célt: B. súlya folyamatosan 28 és 29 kiló között van nyár eleje óta, miközben nőtt 5–6 centit. A pocakja láthatólag sokkal kisebb, valahogy szálkásodott, vékonyodott mindenhol. Judit útmutatásai alapján az étkezésében az alábbi változásokat vezettem be:
– teljesen elhagytuk a gyümölcsjoghurtot és az Actimelt, kefir és natúr joghurt van helyette;
– tízóraira továbbra is minden nap szendvicset és almát csomagolok, de ezek mellé a korábbi mindennapos Túró Rudi helyett egy héten összesen egy csomag (50 gramm) Jó reggelt kekszet (két napra elosztva) és egy Túró Rudit kap;
– csökkentettem a reggeli és a vacsoraadagot is, főleg a gyorsan felszívódó szénhidráttartalmú összetevőket;
– továbbra is sok kefirt és sajtot eszik;
– amióta nincs vashiánya, a gyümölcsleveket is elhagytuk, inni vizet és üres gyümölcsteát kap,
– ha megkívánja az édességet, rendszerint meg tudunk egyezni egy darab csokiban / sütiben, és ezzel meg is elégszik.
Nyilván vannak időnként túlkapások, továbbra sem tudom ellenőrizni, mit eszik vagy nem eszik az iskolában vagy egy zsúron, de azzal, hogy az itthoni dolgok rendben vannak, az étkezései nagyjából felét kézben tartom, az eredmény pedig nagyon inspiráló. Rendkívül hasznosnak találtam a dietetikusi tanácsokat, mert esetenként irányt mutattak, máskor pedig megerősítettek saját elgondolásaimban.

Őszinén szólva, ilyen egyszerű ez. Ha időben cselekszünk.:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...