Egészségnap a Kisképzőben

Akárhogy is próbáltam törni a fejem, nem sikerül felidéznem magamban, hogy miként is kerültem kapcsolatba a Vegasztrománia blog szerzőjével, Annával. Talán valami okos észt osztottam egy facebook-os ábrával kapcsolatban, ahol egyes zöldségek beltartalmi értékeit kicsit torzítva mutatták be, talán. Mindenesetre egy kis levelezés kerekedett belőle, majd kb. 2 héttel ezelőtt kaptam egy felkérést Annától, hogy az iskolai egészségnapon tartanék-e egy előadást. Naná, hogy.
Azon felkérések esetében, ahol általános témában kell előadást tartanom, általában a kiegyensúlyozott táplálkozás vs. egészséges táplálkozás témát választom. Én személy szerint nem vagyok egy nagy Power Point prezentáció hívő, nyilván, ha profin kezelném a Prezit, akkor inkább hajlanék ilyesmire, de mivel nem kezelem, ezért minimalizálom a prezentációs diákat. Ha lehet, el is hagyom, mint tavasszal az alsós osztályban. Szerintem a prezentációk uncsik, nagyon ritkán megy át a lényeg, nehéz fenntartani az érdeklődést és jó prezit összerakni is nehéz. Úgyhogy ha a lehetőség adott, én inkább beszélgetős foglalkozásokat szeretek tartani előadások helyett.
Szerencsémre a mostani körülmények is lehetővé tették ezt a módszert, egy kisebb előadóban, a hallgatósággal egy szemvonalban, táblával, krétával a kezemben vezethettem le az "órát". Emellé persze magam mögé vetítettem azt hiszem 3 v. 4 diát, a főbb infók "sulykolására".

Miről beszélgettünk?
Energiaszükségletről, makro- és mikrotápanyagokról, ezek arányáról. Természetesen a foglalkozás része volt a már bevált alapanyagok besorolása "egészséges" és "nem egészséges" kategóriába feladat és nagyon ügyesek voltak a gyerekek (hahh, gyerekek, 14-18 éves fiatalok!), mert az első pár alapanyag után máris igény volt egy középső részre (jobbra tettem az egészségesnek, balra az egészségtelennek titulált alapanyagokat), hiszen az adott alapanyag részben egészséges volt, részben nem. Azaz szépen átment, hogy nem feltétlenül kell/lehet ilyen kategorikusan besorolni a leghétköznapibb alapanyagokat sem.
(Az alapanyagok alatt valódi alapanyagokat kell érteni, egyedül tojást nem vittem magammal, csak a dobozát és zsírt sem, csak a tégelyét :) - de kézzelfogható, mindenki által felismerhető valójukban voltak nálam az élelmiszerek. Szerintem ez így sokkal jobban átmegy, mint kártyán, képen, dián. Mondjuk cipekedni kell, az igaz. :)

A hallgatóság nyitott volt, aktív, érdeklődő, okos, inspiráló, mosolygós - ragozhatnám még. :) Az iskola hangulatos, minden lépcsőházát, folyosóját a gyerekek képzőművészeti alkotásai borítják - klassz lehet azért mindennap ide járni. :)

Start

A helyzet kifejezetten fokozódik. Nem vertem anno nagydobra, de márciusban jelentkeztem egy dietetikusi pozícióra a Rózsakert Medical Centerbe. Értem, nem értem - engem választottak. :) El sem akartam hinni, igazából egészen 2 héttel ezelőttig, amikoris kezembe foghattam a friss, meleg ÁNTSZ engedélyt, amely nélkül nem végezhetek egészségügyi szolgáltatói tevékenységet.

Mi tartott ebben fél évig?
A szabályozás bugyrai, mi más.
Van a rendszerben egy általam 22-es csapdájaként értékelt helyzet - friss diplomásként nem végezhetek vállalkozóként dietetikai, egészségügyi tevékenységet, hanem szükséges ehhez 3 év igazolt szakmai gyakorlat. De vajon hol szerezze meg az ember ezt a gyakorlatot, ha nem dolgozhat? Persze dolgozhat kórházban, egyéb eü. intézményben, de azért természetesen nem az a jellemző, hogy csak úgy ürülnének meg a dietetikusi pozíciók, másrészt meg nem könnyű azt a döntést meghozni, hogy beállok a hazai, állami eü. rendszerbe, 40 évesen, kezdőként.
Visszatérve márciusra - volt az az izgalmas telefonhívás, ahol megtudtam, hogy én vagyok a szerencsés kiválasztott. Őszintén szólva ez egy egészen fantasztikus lehetőség, lehet, hogy kívülállóként ez nem annyira érzékelhető, de higgyétek el nekem. :)
Innentől egy (nagy) feladat volt - megoldani ezt teljesen legálisan. Rengeteget egyeztettem az illetékes ÁNTSZ ügyintéző hölggyel, aki nem volt túl készséges, ellenben teljesen korrekt volt. Mindenféle konstrukciókkal felhívtam őt, míg végre kialakult a végső megoldás - keresnem kellett egy olyan kolléganőt, aki elvállalja a szakmai felügyeletemet, aki rendelkezik a szükséges min. 3 éves gyakorlattal, ezt igazolni is tudja, aki hajlandó arra, hogy részmunkaidős állásban bejöjjön a mi cégünkbe és egyébként legyen meg egymás felé a bizalmunk. Nem könnyű feladat. Különös tekintettel arra, hogy bár elég sok dietetikust ismerek már, hiszen összesen azt hiszem 4 évfolyamot fogyasztottam el tanulmányaim során - közülük még csak páraknak volt meg a szükséges 3 éve. Sokat küzdöttem, sok szívességet kértem teljesen ismeretlen emberektől, néha igen megalázó helyzetekben találtam magam, míg végül sikerült találnom egy kolléganőt, aki megtette nekem ezt a hatalmas szívességet. Újabb hetek, hónapok teltek el, mire a cégbírósági, ügyvédi, könyvelői, adóhivatali papírmunkák lezajlottak (nyáron, naná, mikor máskor) majd minden összeállt. A klinika beadta a kérelmet, mi pedig megkaptuk.
A helyzetet legjobban jellemző esemény az alábbi volt. Az elmúlt fél év alatt új illetékes ügyintéző vette át az ügyintézést, a kérelem már hozzá került beadásra. Én nem voltam jelen a beadáskor, de mit gondoltok, mi volt az új ügyintéző első kérdése a klinika felé?: Miért van szükség szakmai felügyelőre, hiszen okleveles dietetikus vagyok, megvan a szükséges képzettségem.
Nem, nem tudtam erre már mit mondani. Nem is akarok. De lehet, hogy egyszer összeszedem magam és megkérem, hogy ezt adja írásba is. :)

Ezt azonban már a múltnak tekintem, a jelen még izgalmasabb. Egyelőre heti egyszeri rendelés egy olyan komplex klinikán, ahol számtalan szakrendelés megtalálható, ezek közül számtalanhoz kapcsolódhat dietoterápia. Elképesztő hab a tortán, hogy milyen érzés nekem orvosok között lenni, orvosokkal beszélgetni, egy hatalmas és kicsit ijesztő új világ, tele olyan kihívásokkal, amelyeknek alig várom, hogy megfelelhessek. A héten volt egy találkozó, ahol bemutattak, mint új kollégát, utána jöttek hozzám az orvosok beszélgetni, egyeztetni és nem is tudom - valóra vált álom. Persze két lábbal a földön állok, nem álmodozom, csinálom, az első páciensen már "túl is vagyok".

A konkrétumoktól (azért persze nem teljesen) függetlenül izgalmas még egy új közegben lenni, ahol fehér lappal indulok (ennek minden előnyével és hátrányával), ahol feladat, hogy megismerjenek, aztán remélhetőleg elismerjenek, ahol a rutinos, tapasztalt, adott esetben nagynevű kollégákkal kell elfogadtatnom magam, megmutatni a dietoterápia helyét, jelentőségét a kezelésben, mindezt egy csapatban dolgozva, a csapat egyenrangú tagjaként.

Na, nem tudom, hogy átjön-e, hogy mennyire izgatott vagyok. :))

Nem vagyok éhes

Ez a leggyakoribb kifogás, amit pácienseimtől kapok, ha a kihagyott tízórai vagy uzsonna kerül szóba. Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem kell mindig megvárni, hogy éhesek legyünk. Mint azt már többször írtam itt a blogon is, a kisétkezéseknek számos, fontos funkciója van: a napi ötszöri étkezés biztosítja az egyenletes, kiegyensúlyozott energia- és tápanyagbevitelt, segít megelőzni, hogy a főétkezésekkor farkaséhesen üljünk az asztalhoz és így a szükségesnél nagyobb adag ételt fogyasszunk, kitűnő lehetőségek a napi élelmi rost szükséglet biztosítására.

Az én életritmusomban is rövidebbek a délelőttök, mint a délutánok. Fél 8 felé reggelizem, dél körül ebédelek, azaz 4,5-5 óra telik el a két főétkezés között, vacsorázni fél 7 felé szoktam, azaz a délután akár két órával hosszabb főétkezések szempontjából. A tízórait akkor sem szoktam kihagyni, ha nem vagyok éhes, egy pohár joghurt, némi rostdús keksz vagy gyümölcs, délután is hasonló legfeljebb egy kicsit nagyobb mennyiségben, ha éhesebb vagyok. Ha valaki sok sok éven át rendszertelenül étkezett és naponta 2x evett, érthető, hogy a szervezete már hozzászokott ehhez és nem jelez a kihagyott étkezések időpontjában, hogy éhes. A tapasztalatom viszont az, hogy ha tudatosan, odafigyelve kialakítjuk a napi ötszöri étkezés ritmusát és eszünk tízórait és uzsonnát akkor is, ha nem vagyunk éhesek (ja, és természetesen nem nassolunk ezt-azt menetközben :), akkor 1-2 hónap alatt beáll a szervezetünk erre (a számára kedvezőbb) ritmusra és jelezni fog a kisétkezések idején is.

A lényeg, hogy vegyük át az uralmat rossz étkezési szokásaink felett, tudatosítsuk, hogy mire van szüksége a szervezetünknek és törjük meg régi, rossz beidegződéseinket egészségünk érdekében.

Befőzős

Mi családilag abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindkét nagyszülői oldalról folyamatos a lekvár-ellátás. A fiúk nagyon szeretik, én is szeretem, de alkalmanként fogyasztom csak. Viszont, amióta van kert, benne (nagyon) sokat termő szederrel és két bodzabokorral, azóta rájöttem, hogy hogy is van ez. Szóval ha van kert, van termés, azzal kezdeni kell valamit, ennél nagyobb ajándék nem is lehet. Ez a gondolat az idei szigligeti nyaralásunkkor is jelentősen erősödött bennem, mivel a kerti almafáról kb. napi 10 kg alma hullott le, ennek egy része almáspiteként végezte, más része a komposztban, harmadik része pedig a szomszéd bácsi pálinkafőzőjében. Ilyen mennyiség láttán tényleg tudatosult bennem, hogy azért egy ilyen bőven termő kert micsoda felelősség és meló is. Ehhez jön apósom alföldi kertje, idén megkérdeztem, 66 db almafája van (nem írtam el). nem kérdeztem meg hány db körte-, birs-, szilva-, ringló-, őszibarackfája, na meg dió, némi  tő málna, paprika és paradicsom. Meg amit még kifelejtettem. Mondjuk igazi dzsungel. Az augusztus végi látogatásból kedvenc zöld kápiapaprikámmal és 5 kg paradicsommal tértünk haza, amely paradicsomállomány állt óriásparadicsomból (tényleg hatalmas!), ökörszívből (nagyon érdekes, édes) és hagyományosnak tekinthető paradicsomból állt. És bevallom, én az idei augusztus végéig sosem gondoltam volna magamról, hogy paradicsomot fogok befőzni. De tényleg. Pedig így tettem, fűszeres paradicsommártást készítettem, ez alapján a recept alapján, bár átpasszírozva és bazsalikom nélkül, ellenben rozmaringgal. A paradicsomoknak nyersen is elképesztő ízük volt, a mártás is nagyon klassz, ízes lett, most már csak abban kell bízni, hogy télig is megmarad.

A befőzési szezon favoritja idén egyértelműen a fahéjas szeder lekvár lett. Ez is egy nóvum az életemben, a fahéj. Én sosem voltam rajongója, a fiúk meg nagyon és azóta én is egyre inkább. Kiválóan illeszkedik a szederhez, készült bodzabogyós-szedres fahéjas verzió is, nem lesznek hosszú életűek, egy üveg még frissen elfogyott. Itt még volt olyan cuki kaland, hogy én ugye főztem a lekvárt, jön a nagyfiam (8,5 éves), hogy ha legközelebb főzök, akkor ő is segít. Mondtam, hogy OK. De ahogy ez már történni szokott, legközelebb megint csak este jutottam hozzá, 8 után, Olivér nagyon szomorú volt, hogy mennie kell lefeküdni. Én meg jól elszégyelltem magam, úgyhogy felosontam hozzá, még nem aludtak persze és csendben kicsempésztem a szobájukból, mert tényleg el volt kenődve, hogy nem segíthetett. Úgyhogy este fél9kor álltunk neki lekvárt főzni, segített, öntött, fahéjazott, méregetett, passzírozott, elfáradt, édes volt.

Aszalt szilva

Valamiért mostanában rákattantam az aszalt szilvára és a diákcsemegére. Nálunk a kicsi nagy szilva-fan, frissen vagy aszalva, a nagy meg mondjuk így simán betolt hazafelé a suliból egy fél zacskónyi diákcsemegét. De vajon miért hívják diákcsemegének? Mindenesetre engem sem kellett félteni, bár a kalóriákat nem számoltam. :) Szerintem pl. ez egy kiváló uzsonna kombináció, energia, szénhidrát, rost, növényi zsiradékok, mi kell még?:) Gyerekeknek 100x jobb, mint bármely tejszelet. Persze csak ha nem allergiásak valamelyik összetevőre vagy túlsúlyosak.

Mindenesetre aszalt szilva. (A Diákcsemegét még alaposabb vizsgálatnak kell alávetnem.) Aszalás - gyümölcs tartósítás. Olvassuk el a címkét, ha nem mi magunk aszalunk, van olyan gyümölcs, amit cukroznak és semmiképpen ne keverjük össze az aszalt gyümölcsöt a kandírozott gyümölccsel. Az aszalás során a gyümölcs víztartalmát csökkentjük. Ki is magozzuk, vagy nem, mint legutóbb nekem a zacsiban több szilvánál is, de szerencsére óvatos voltam, fogam nem tört bele.
Mi szokott felmerülni az aszalt gyümölcsökkel kapcsolatban leggyakrabban? A magas energiatartalom. Az USDA adatai alapján 100 g szilva energiatartalma 46 kcal (víztartalma 87g), míg 100 g aszalt szilva energiatartalma 240 kcal (víztartalma 31g). Jé tényleg nagyobb az energiatartalma 100 g (!!!) aszalt szilvának. De nem feltétlenül egy db szilvának. Hiszen (szintén USDA adat) 100 g nyers szilva kb. 1,5 db, míg 100 g aszalt szilva kb. 10 db. Azaz, ha levetítjük egy db szilvára az energiatartalmat, akkor azt kapjuk, hogy 1 db nyers szilva energiatartalma kb. 30 kcal, 1 db aszalt szilva energiatartalma pedig 23 kcal. Nini! :)

Ezek az arányok általában jellemzőek az egyéb makrotápanyagokra is a kétféle termék esetében, vitaminok esetében a friss gyümölcs azért jellemzően jobban teljesít.

Tehát, ha megeszünk 10 db nyers szilvát (300 kcal) vagy 10 db aszalt szilvát (240 kcal) - közel ugyanott vagyunk. Azaz, amikor nincs friss szilva, bátran forduljunk az aszalt felé. :) Mondjuk most épp van. :) Kérdés, hogy melyiket könnyebb abbahagyni. :)

CsupaNő kiállítás

Az utolsó pillanatban jött a felkérés a NoSalty részéről, hogy képviseletükben vegyek részt a CsupaNő kiállításon egy kerekasztalbeszélgetésen, ahol gasztroblogger kolléganőkkel beszélgetünk a táplálékallergiákról. Az eseményre múlt vasárnap kerül sor, hatan ültünk az asztal körül: Gasztrozseni, Kajapiazongora, Ritakonyhája, Mirelle, Fakanál gasztrobloggerek és én. Később kiegészültünk a kicsit késő moderátor asszonnyal is. Tisztáztuk a tejcukorérzékenység és a tehéntej fehérje allergia közti különbséget, érintettük a lisztérzékenység témáját is. Rengeteg irányba elkalandoztunk, később beszéltünk a gyermekkori elhízásról is. Természetesen beszéltünk a főzés öröméről, szükségességéről, a család szerepéről az allergiás, táplálék-intoleranciával küzdő felnőtt, gyermek étrendjének összeállításában.
Én nagyon jól éreztem magam, és remélem, hogy a kis létszámú, de cserébe odafigyelő közönség is hasznos ismereteket halott.

Amikor a hóhért...

Hazajöttünk a nyaralásból, amely este kisebbik fiam hányt egy nagyot. Reggel már a baráti család kisfia is így tett, úgyhogy annyira nem voltunk meglepve, sőt végülis, hogy 4 gyerekből 2 hányt a nyaralás utolsó napján, ez teljesen vállalható. Rá két napra aztán volt még egy hányás kör, aztán el is csendesedett, a család többi tagjánál mindössze közérzetbeli tünetek jelentkeztek. Egészen pár nappal későbbig, amikoris estére egy hatalmas kőszikla telepedett a gyomromba, amely éjjel szájon át távozott. Másnap még azért kicsit kínlódós volt, de mivel nem volt folytatás és a kisfiamnál is egykörös esemény volt, úgy véltem, ezzel le is zárult a betegség. Mindezt véltem annak ellenére így, hogy már mindkét fiammal végigvittem néhány hasonló betegséget és soha, de soha nem ért véget így és mindig és mindig voltak visszatérő tünetek napokkal, akár egy héttel később is. Szóval másnap még gyakorlatilag koplaltam, az ezt követő napokban azonban már nem spóroltam a fröccsön (azért nem kell megijedni, csak sokadik szülinapi ünneplésben voltunk :) és a cukrászdán, némi pogácsán, anyám kosztján stb. - ahogy nyaraláskor illik. Majd a 4. nap éjjel ébredtem fél 3-kor és fél 5-ig le sem szálltam a WC-ről. Utána is csak egy Smecta segített némi alvásban. Reggel intéztem a családom, hogy valaki ugorjon le a patikába, de anyukám gyógyszeres készletében készenlétben állt némi loperamid, be is nyomtam a kezdő adagot, majd ez után hívtam fel a szabadságon lévő háziorvosom helyettesítő orvosát, hogy hogyan tovább. Az asszisztensig jutottam, aki úgy kezdte, hogy hasfogót ne. Mondtam (magamban :) jó, ezen pont túl vagyunk. Ellátott némi étrendi tanáccsal (mindig végig szoktam hallgatni! :), ami teljesen rendben volt, majd elköszöntünk egymástól. Majd ezt követően ráálltam a klasszikus gastritises felépítő étrendre, amiről már korábban írtam és ezúttal megerősíteném annak létjogosultságát tapasztalati alapon. :)

(Zárójelben azért megjegyezném, hogy tisztában vagyok azzal, hogy manapság nem illik hasfogót bekapkodni a tünetek jelentkezésekor. Ugyanakkor belegondoltam, hogy ha hagyom a szervezetemet kitisztulni magától, akkor mondjuk még 1 napot a WC-n töltök, 2-3 napot már csak részben. Két gyerekkel, szabadság alatt? Hogyan? Ki engedheti ezt meg magának? Max., aki nem dolgozik és békében van otthon egyedül....:) Jelen esetben az első pillanattól látszott, hogy nem egy kispályás gyomorrontás áldozata vagyok, még a kiszáradás gondolata is felmerült bennem, oly mennyiség ürült ki. Illetve van még egy másik személyes tapasztalatom a témában. Sok-sok évvel ezelőtt pasim barátaival Cesky Krumlovba mentünk hosszúhétvégézni. Gyönyörű kisváros, ahol sört kell inni és pisztrángot enni. Akkoriban a pasi Bécsben dolgozott, én kimentem reggel vonattal, barátok jöttek utánunk autóval, ott szedtek össze minket. A két esemény között betévedtünk egy Nordsee-be, ami akkoriban idehaza még nem volt és mindig is imádtam a tengeri kütyüket. Kiváló választásnak bizonyult a kagyló tejszínes mártásban, ugyanis pár órával későbbtől 2-3 napig gyak. percekre hagytam el a WC-t. Csehországban csak a harmadik napon jutott eszembe felkeresni az ügyeletes patikát és hasfogót beszerezni. Namármost ez a késedelem gallyra vágta a saját, a pasim pihenését és a barátokét is, hiszen nem voltam valami feldobott lelkiállapotban és a WC is mindig foglalt volt. E tapasztalatok tükrében hasonló esetben legközelebb is a gyógyszeres megoldást választanám személy szerint. De természetesen mindenki konzultáljon háziorvosával és/vagy gyógyszerészével (Fragen Sie Ihren Arzt oder Apotheker. :).)