2012. szeptember 26., szerda

Egészségnap

Visszatértem a dolgozó nők körébe, ami egyrészről persze rendben van (bár szívesebben lógtam volna még otthon pár évig :), másrészről viszont szabadidőm gyakorlatilag nulla. Korán kelek, délután a kicsi igényel teljes mellszélességgel, hiszen ő most kezdte az ovit, mire este idejutnék, már elég fáradt vagyok. Erre jött egy kis kalici vírus a nagytól, majd ezt követően egy combos nátha talán a kicsitől - ez épp csúcsra jár a napokban. Ettől persze még történnek a dolgok a háttérben, csak a dokumentálásra nem jut feltétlenül idő.

Szombaton Egészségnap volt a faluban. Ez egy évente megrendezésre kerülő esemény, amikor számtalan szakorvos ad tanácsot, szűr. Nagyon népszerű a helyi közösség körében, nem is csodálom, sorbanállás nélkül, vagy minimális sorbanállással helyben elérhető pl. vércukormérés és eredményértékelés, csontsűrűség vizsgálat, légzésfunkció vizsgálat, allergológus, fogász, szemész - és természetesen dietetikus. Fiatal kolléganőmmel idén veselkedtünk neki a feladatnak először. Sokat tanakodtunk, hogy mivel készüljünk, valami specifikus tanácsadással vagy általánossal. Ez utóbbi mellett döntöttünk, bár tudtuk, hogy a diabetológussal, a csontsűrűség és a légzésfunkció vizsgálatokkal kerülünk egy terembe. Ez alapvetően meghatározta a hozzánk fordulók problémáját - cukorbeteg étrend, kalcium dús étrend, laktóz-intolerancia. Én készültem zöldségfalatokkal, fűszeres joghurtos mártásokkal. 

Több tanulság is leszűrhető. 
Egyrészt, hogy ezt csinálni kell. 
Másrészt, hogy konkrétabbnak kell lennünk. Kiírtuk ugyanis, hogy egészséges táplálkozás - gondolván, hogy ez világos. Aztán az egyik érdeklődő jelezte, hogy itt a zöldséges tálakkal úgy nézünk ki, mint bármelyik egyéb kóstoltató (ők is voltak bőséggel). Jogos. Szóval legközelebb, nagybetűkkel, konkrétan: TANÁCSADÁS. 
Harmadrészt, hogy túlkészültem - mondjuk szokás szerint. :) Mindenből maradt - ételből is, nyomtatványból is. 
Negyedrészt, hogy azért van még mit javítani a szakma renoméján. A velünk egy teremben dolgozó fiatal, lendületes endokrinológus doki, aki a cukorbeteg szűrést végezte, ugyanis azzal kezdte reggel 9-kor, hogy odajött hozzánk, bemutatkozott, majd így szólt: “Akkor beszéljük meg, hogy mit mondunk a betegeknek, hogy ugyanazt mondjuk. 1300 kcal, 130 g szénhidrát.” Majd lelépett. Mi csak néztünk. Hallottuk már az egyetemen, hogy ez jellemző lehet az orvos-dietetikus viszonyra, de így élesben érdekes volt megtapasztalni. Mindenesetre nem csatlakoztunk feltétel nélkül az elképzeléséhez. :) 

Nem fordultak hozzánk tömegek, de nem is volt baj, jutott mindenkire elég idő - szokás szerint nem tudtuk tartani az egyetemi gyakorlatokon elvárt 15 perc/beteg tempót. Fő kérdések a cukorbeteg étrend, a laktózmentes étrend és kalcium pótlás, a testsúlycsökkentés volt. Sajnálatos sajátossága ennek a műfajnak, hogy nyilvánvalóan még ha 30 percet is beszélünk egy pácienssel, nagyon nehéz olyan valós, segítő tanácsot adni, amelyet vélhetően be is tart majd. Általánosságokat lehet mondani, 1-2 tévhitet eloszlatni, egyes nehézségekkel kapcsolatban megnyugtatni, fogyókúra esetén a minden esti fagyiról lebeszélni, igény szerint további terápia céljából elérhetőséget cserélni. 

Jövőre lehet, hogy kipróbáljuk inkább a látványkonyhát csörgősipkában. :) 

Képes beszámoló:

Ilyen szuper kis asztalt állítottunk össze. Zöldségeinket a Lile családi gazdaság szponzorálta, ezúttal is hálás köszönet nekik.

Asztalunk.
Kedvenc installációm. Értelmezés: ha most a zöldségeket választjuk, később nem kell gyógyszer. Leegyszerűsítve persze, de igaz. :)

Választás.
Tudta-e kártyák - lehetett húzni és egy táplálkozási okosságot megtudni. :)

Kolléganőm Tudta-e kártyácskái.
Zöldséghegy - túl soknak bizonyult.
Só installációnk: A napi ajánlott só (NaCl) mennyiség 3-5 g. 5 g-nyi mennyiség látható kimérve a kis fekete tányéron. Összehasonlításképpen pedig a fenti két db szendvicsen (ami mondjuk simán egy sztenderd reggeli lehet egy férfiember számára - két szelet kenyér, némi trappista sajt és némi gépsonka) összesen 1,7 g só van - azaz reggelire elfogyasztjuk a napi ajánlott maximális sómennyiség egyharmadát.
Na ez még nekem is tanulságos volt.
A só fogyasztás jelentősége elsősorban magas vérnyomás betegségben, szív-, érrendszeri betegségben, egyes endokrin betegségekben jelentős. Azonban ezen betegségek megelőzése érdekében érdemes a tünetek jelentkezése előtt tudatosan figyelni sófogyasztásunkat, különösen, ha a családunkban a fenti betegségek valamelyike megjelent már korábban.


Só install.
 Kolléganőm.


Póz almával. (Szokás szerint nem túl előnyös. :) Háttérben Ópusztaszer promó. (Ált. iskolai terem, harmadik osztály. :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...