2011. november 14., hétfő

Fokhagymás cukkini


Számomra a cukkini és a fokhagyma elválaszthatatlan társak, tökéletesen kiegészítik egymást. Ebbe az ételbe kerül még némi vöröshagyma és olaj (napraforgó vagy olíva például) – minden alapanyaga egész évben, könnyen beszerezhető. Önálló vagy kiegészítő köretként változatosságot jelenthet a burgonya-rizs-párolt zöldség birodalomban és a hagyományos, magyaros sűrített főzelékek alternatívájának is tökéletes.

Hozzávalók (2 főre):
2 közepes cukkini
1–2 gerezd fokhagyma (ízlés szerint)
1 közepes fej vöröshagyma
2 ek étolaj

Serpenyőben az étolajat felmelegítjük, beledobjuk a vékony szeletekre vágott vöröshagymát, átpirítjuk. Ha szeretjük és bírjuk a pirított vöröshagymát, akkor ne sajnáljuk, gyerekeknek inkább csak futtassuk át, ne pirítsuk meg. A cukkinit ízlés szerint darabolhatjuk, én ehhez az ételhez zöldséghámozóval hosszában vékony „lapokra” szeletelem a zöldséget. Rádobom a pirított hagymára, hozzáadom a darabolt vagy zúzott fokhagymát (ez is ízlés kérdése, én kifejezetten szeretek ráharapni a fokhagymadarabokra, van, akit ez zavar), sózzuk, borsozzuk (gyerekeknél – is – mértékkel), majd fedő alatt, szükség esetén kevés vizet hozzáadva félpuhára pároljuk (a cukkinit könnyű túlfőzni, párolni, szerintem sokkal izgalmasabb úgy a zöldség, az étel, ha rá tudunk harapni).

Melegen, köretként vagy salátába keverve fogyasztjuk.

Tekintettel arra, hogy a cukkini energiatartalma nagyon alacsony, mindössze 32 kcal/100 g, a felhasznált étolaj mennyiségét kordában tartva a fokhagymás cukkini kiválóan beilleszthető csökkentett energiatartalmú („fogyókúrás”, testsúlycsökkentő célzatú) étrendbe is.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...