Gyermeke válogatja

Gyermektáplálkozási szokások terén kicsi a saját mintám, mindössze két főt tartalmaz. Egyiket 7 éve vizsgálom, a másikat 2,5 éve (ő az illusztráció :). A dietetikát akkor kezdtem el tanulni, mikor a nagyobb 8 hónapos volt, mondhatni azóta tartom rajta szakértő szememet.

És ahogy az már lenni szokott, egyik gyerkőc válogatós, a másik meg nem. Egyik mindent megkóstol, a másik csak a szemével, majd ítél. Egy alomból valók pedig.

Számomra a gyermeki válogatósság alapvetően nem meglepő és semmiképpen sem a világvége. Ha gyermekünk válogatós, érdemes utánagondolni, hogy vajon a válogatóssága honnan ered. Első legalapvetőbb oka lehet, akárcsak a felnőtteknél, az ízlés. Sok ismerősöm ki nem állhatja a halat, lett légyen bármilyen egészséges is, pusztán csak az illata miatt. Más barátaim nem szeretik a gyümölcsöt, néhányan semmilyen szinten nem indulnak rá az édességekre. Jómagam alapból is mindent kipróbáló vagyok, nem kényszerből, sokkal inkább kíváncsiságból, felfedezésvágyból. Mégis a mai napig akad 1–2 étel, amit nem fogyasztok el (max. vendégségben, mert nem vagyok balhés). Ilyen például a káposztástészta és a krumplistészta. Pacalt még vendégségben sem. :) Konkrétan emlékszem, hogy gyermekkoromban nem szerettem a gombát, a sajtot, a nyers uborkát és a májat – szigorú édesapám ebben az egyben engedett, és mikor ők májat ettek, sütött nekem külön húst. A paprika és a lecsó ide-oda pattogott, pár évig utáltam, aztán imádtam.
Mondanom sem kell, hogy a fentiek közül ma már mindent megeszek, kifejezetten szeretem ezeket az alapanyagokat. Változik az ízlés – gyermekkortól felnőttkorig, de a gyermekkor különböző szakaszai között is akár.

Nézzünk rá a gyermekre és próbáljuk eldönteni, hogy valóban finnyás-e a szentem vagy csak szerintünk válogatós. Legyünk nyitottak. Próbáljunk meg felülkerekedni azon, hogy szerintünk mit és mennyit kellene megennie a kis komisznak. Persze ha fogy és sápadt, és álmatlan és rossz a közérzete vagy épp hiperaktív – figyeljünk oda, beszéljünk a gyerekdokival.

Figyeljük meg a gyermek napirendjét, táplálkozási ritmusát. Hányszor eszik naponta, hagyjuk-e hogy nassoljon? Korábban írtam már a napi ötszöri étkezés előnyeiről, az én szakmai ajánlásom világában ez az alap. Gyermekre, felnőttre egyaránt. Ha hagyjuk nassolni a gyermeket, ne lepődjünk meg, ha aztán nincs étvágya. Ha ráadásul csokit, cukrot, túrósbatyut, édes kekszet rágcsál – a jóllakottságérzést gyorsan váltja majd az éhségérzet, ahogy a vércukorszint gyorsan leesik. Azaz ebédnél nem éhes a gyermek, veszekszünk vele egy nagyot, majd félóra múlva jön, hogy mégiscsak, akkor meg azért veszekszünk vele, hogy miért nem ebédkor evett. :) Fontos, hogy nézzük, mi mit teszünk ezért, hogy ez így vagy másként legyen, egy kisgyermektől nem várhatjuk el, hogy tisztában legyen az alapelvekkel.

Akár már a hozzátáplálás időszakától kezdve találkozhatunk az általam „monokultúrás” időszaknak aposztrofált jelenséggel, amikor a gyermek csak 1–2 féle ételt hajlandó enni napokig (netán hetekig). Amikor a nagyfiam első ilyen korszakát élte, kb. 10 hónapos volt, csak a tészta volt a menő. Eléggé kétségbeestem, de aztán elmúlt. A kisfiamnál ilyen időszak eddig nem jött el, de ő tényleg nagyon nyitott mindenre. Ezekben az időszakokban azt javaslom, hogy mi magunk étkezzünk változatosan, (ekkor is) étkezzünk együtt a gyermekkel és mindig kínáljuk meg azzal, amit mi éppen eszünk. Kínáljuk a kisétkezések idején friss gyümölccsel, egy-egy falat kenyérrel. Kísérletezzünk különböző ízesítéssel, fűszerezéssel, akár 1–1 karakteresebb fűszer elhagyásával, kevesebb sóval. Nem javaslom azonban, hogy például csokival, édes keksszel, tejszelettel, túró rudival etessük a gyermeket, csak azért, hogy egyen valamit. Semmiképpen nem cél, hogy hozzászoktassuk őket ezek rendszeres, étkezések helyetti fogyasztásához.

Mindkét gyermekemnél megfigyelhető, hogy egyes ételeket egyik pillanatban imádnak, másnap, de akár már aznap este pedig már nem fogadnak el. Erre a jelenségre a mai napig csodálkozva tekintek, de megtanultam elfogadni és tiszteletben tartani. Valószínűleg azért, mert egyelőre mindkét irányban működik, azaz egyes, korábban elutasított ételekre egyszer csak nyitottá válnak. A stratégiám itt is ugyanaz: kínálni, kínálni, nem erőltetni. Nálunk nem kötelező megenni az ebédet, megkóstolni ajánlott, de nem veszekszem érte. Nagyfiam tipikus viselkedése, hogy az ebédnél csak a rizsből kér, aztán pár perc múlva, mikor megérzi mondjuk a mártásos hús illatát, vagy látja, ahogy mi esszük, mégis kér és be is lapátol egy nagy tányérral. Gyakran előfordul, hogy kér az ételből, megkóstolja, eszik pár kanállal, majd kijelenti, hogy ő ezt mégsem szereti. Ez simán belefér. Amit kevésbé tolerálok és meg is szoktam kérni, hogy ne tegye, az a neki nem ízlő ételek undorral való minősítése. :) Mégiscsak én főztem, tartsa tiszteletben :), főleg, ha nekünk, többieknek ízlik. 
Nyilvánvaló, hogy leginkább akkor tudunk gyermekünk táplálkozási szokásaira hatással lenni, amíg sokat van velünk. Használjuk ki ezt az időszakot, étkezzünk változatosan magunk is, minél fiatalabb korban, minél több alapanyagot, ételt ismer meg a gyermek, annál nagyobb valószínűséggel lesz nyitott később is az újra. Kamaszkorban aztán beüt a divat, a barátok ízlése, mi a menő, mi a ciki, nem beszélve a számtalan divatdiétáról. Ha kisgyermekkorban megfelelő magokat ültettünk el, a kamaszkori hullám is gyorsabban múlik majd és remélhetőleg kevésbé hagy mély és maradandó nyomot gyermekünk táplálkozásában.

Fontosnak tartom még, hogy az étkezések, egyes ételek ne legyenek a jutalmazás eszközei és ne is fenyegessünk az ételek megvonásával. Nemrég elevenítettük fel volt általános iskolai osztálytársnőmmel menzai élményeinket. Annak idején gyakran kellett a menzán ülnöm büntiben, mert nem voltam hajlandó megenni a főtt csirke bőrét. Nem szerettem a mócsingos húsokat (ma sem), napi szinten rejtettem őket nylonköpenyem zsebébe. Érdekes módon a szüleim sosem kérdezték meg (persze a tanárok sem), hogy mitől zsírfoltos a köpenyem. Egy belém erőltetett kelkáposzta-főzeléket konkrétan a menza előtti folyosó szemetesébe „ürítettem”. Voltam mondjuk 10 éves, azaz mindez közel 30 éve történt, mégis nagyon élénken élnek bennem ezek az élmények.

Tanulság: sose erőltessük az étkezést, legyünk megengedően szigorúak :), határozottak és természetesen lehetőleg következetesek. :)