Befőzős

Mi családilag abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindkét nagyszülői oldalról folyamatos a lekvár-ellátás. A fiúk nagyon szeretik, én is szeretem, de alkalmanként fogyasztom csak. Viszont, amióta van kert, benne (nagyon) sokat termő szederrel és két bodzabokorral, azóta rájöttem, hogy hogy is van ez. Szóval ha van kert, van termés, azzal kezdeni kell valamit, ennél nagyobb ajándék nem is lehet. Ez a gondolat az idei szigligeti nyaralásunkkor is jelentősen erősödött bennem, mivel a kerti almafáról kb. napi 10 kg alma hullott le, ennek egy része almáspiteként végezte, más része a komposztban, harmadik része pedig a szomszéd bácsi pálinkafőzőjében. Ilyen mennyiség láttán tényleg tudatosult bennem, hogy azért egy ilyen bőven termő kert micsoda felelősség és meló is. Ehhez jön apósom alföldi kertje, idén megkérdeztem, 66 db almafája van (nem írtam el). nem kérdeztem meg hány db körte-, birs-, szilva-, ringló-, őszibarackfája, na meg dió, némi  tő málna, paprika és paradicsom. Meg amit még kifelejtettem. Mondjuk igazi dzsungel. Az augusztus végi látogatásból kedvenc zöld kápiapaprikámmal és 5 kg paradicsommal tértünk haza, amely paradicsomállomány állt óriásparadicsomból (tényleg hatalmas!), ökörszívből (nagyon érdekes, édes) és hagyományosnak tekinthető paradicsomból állt. És bevallom, én az idei augusztus végéig sosem gondoltam volna magamról, hogy paradicsomot fogok befőzni. De tényleg. Pedig így tettem, fűszeres paradicsommártást készítettem, ez alapján a recept alapján, bár átpasszírozva és bazsalikom nélkül, ellenben rozmaringgal. A paradicsomoknak nyersen is elképesztő ízük volt, a mártás is nagyon klassz, ízes lett, most már csak abban kell bízni, hogy télig is megmarad.

A befőzési szezon favoritja idén egyértelműen a fahéjas szeder lekvár lett. Ez is egy nóvum az életemben, a fahéj. Én sosem voltam rajongója, a fiúk meg nagyon és azóta én is egyre inkább. Kiválóan illeszkedik a szederhez, készült bodzabogyós-szedres fahéjas verzió is, nem lesznek hosszú életűek, egy üveg még frissen elfogyott. Itt még volt olyan cuki kaland, hogy én ugye főztem a lekvárt, jön a nagyfiam (8,5 éves), hogy ha legközelebb főzök, akkor ő is segít. Mondtam, hogy OK. De ahogy ez már történni szokott, legközelebb megint csak este jutottam hozzá, 8 után, Olivér nagyon szomorú volt, hogy mennie kell lefeküdni. Én meg jól elszégyelltem magam, úgyhogy felosontam hozzá, még nem aludtak persze és csendben kicsempésztem a szobájukból, mert tényleg el volt kenődve, hogy nem segíthetett. Úgyhogy este fél9kor álltunk neki lekvárt főzni, segített, öntött, fahéjazott, méregetett, passzírozott, elfáradt, édes volt.