Reflexió

Barátnőm az alábbi kommentet tette a napi energiaszükséglet számításáról szóló írásomhoz. Mivel szerintem nagyon érdekes, amit ír és nagyon jól jellemzi a fogyókúra során felmerülő nehézségeket, úgy véltem mindenképpen megér egy önálló posztot.

A komment:

"tapasztalt diétázóként egyrészt abszolút egyetértek veled, másrészt meg régóta van bennem néhány kérdőjel, amit úgy megbeszélnék valakivel. (a kérdőjelet, ja. :))) szóval azt tapasztaltam, hogy ez a kalóriabevitel egyáltalán nem lineáris dolog. én pont a szerencsés dániel vagyok, mert én ha leviszem a kalóriabevitelt 15%-kal a felhasználós részhez képest, vidáman fogyok, ugyanakkor ha sokkal többet eszem, mint kéne, akkor nem hízok olyan tempóban, mint ahogy fogyok, amikor kevesebbet eszek (ha érted, mire gondolok). míg vannak a nem ilyen szerencsés ismerőseim, akikről tudván tudom, hogy kevesebbet esznek, mint a napi energiaszükségletük és mégse fogynak vagy csak alig, amíg ha többet esznek, minden gramm ott marad rajtuk kb. azonnal. szóval, hogy arra jutottam, sajnos ezt az egész energiafelhasználást muszáj kitapasztalni mindenkinek magának, mert az, amit a kalkulátorok csinálnak, jó lehet arra, hogy összeadjuk a világ összes csaját és elosztjuk a számukkal, de az egyénre nem igazán mond semmit. ami nagy szívás, mert az ilyesmit gyakorlatilag lehetetlen kitapasztalni, nekem sose sikerült. :))) azt tudom, hogy én a napi energiaszükségletes kalóriával még simán korgó gyomrú éhes vagyok, de soha nem mertem megpróbálni még úgy diétázni, hogy diétás kajákból annyit egyek, hogy már tényleg ne legyek éhes és megszámoljam azok napi kalóriatartalmát. nem is tudom, mi volt a kérdésem. :))))))) szóval, hogy szerinted ezek mennyire egzakt számok és ha szerinted se azok, akkor képes-e egy egyén kimatekozni magának a saját valós napi energiabeviteli szintjét (aztán abból már 15 százalékot lekapni mondjuk feltételezem, hogy képes. :))))"

A legfontosabb szerintem, ami a fenti kommentből számomra elővillan és én is sokszor (remélem elégszer) hangsúlyozom, hogy az egyénre szabott terápia működhet hosszú távon igazán. Ezért gondolom azt, hogy szakemberhez kell fordulni - táplálkozási ügyekben dietetikushoz (ha lehet, jó dietetikushoz forduljunk :). Nem gasztroenterológushoz, nem belgyógyászhoz, nem fittness-szakértőhöz, nem a háziorvoshoz - dietetikushoz.

Ennek kapcsán fontos tudatosítani a fejünkben, hogy a dietetikus is terápiát folytat. Ebből fakad, hogy nem egy egyszeri alkalomról van szó, hanem egy rendszeres konzultációkkal tarkított közös munkáról, amely hosszabb időn keresztül tart. Pszichoterápiát mindenki el tud képzelni - kb. olyan. Van a terapeuta, aki irányít, vezet és van a páciens az egyéni problémáival, amelyeket nem lehet egyik pillanatról a másikra feloldani. Ahogy a pszichoterápia sem egy konzultációból áll - és ez mindenkinek természetes. Így van ez a dietoterápiával is. Ezért nem hiszem, hogy egy diétáról, étrendről szóló könyv elolvasása valódi segítséget nyújthat egy súlyproblémákkal küzdő ember számára.

Visszakanyarodva a kommenthez. Igen, mindenkinek máshogy működik az anyagcseréje (vö. szerencsés dániel/szerencsétlen dániel). Mint ahogy másként működik a szervezet is. Ez az, amiért nincsenek se csodagyógyszerek, se csodadiéták, mert ami működik valakinek, az nem biztos, hogy működik másnak is. Viszont ami elég sok embernek működik (pl. gyógyszerhatás), az továbbra sem jelenti azt, hogy MINDENKINEK működik. Attól még tudományosan alátámasztott eredményekkel lehet igazolni hatását elég esetben ahhoz, hogy gyógyszer legyen belőle.

Ugyanakkor vannak az alapok. Az élettani, a biokémiai és akár a matematikai alapok. Kiindulási pontok. Ahogy a BMI-ről szóló írásban is jeleztem, ezek viszonyítási pontok, ahonnan el lehet indulni. De csakis a terapeuta és a páciens KÖZÖS munkája során lehet valódi eredményt elérni.

Az én jelenlegi terápiás gyakorlatom egyik első lépése a matematikai alapok meghatározása (BMI, alapanyagcsere, napi energiaszükséglet, tápanyageloszlás a napi étkezésekre). Ha ezekkel a számokkal megvagyok, akkor ezek alapján összeállítok egy étrendet, amivel ELKEZDJÜK a terápiát. És innentől jön a lényeg, amit minden páciensnek igyekszem elégszer hangsúlyozni - KELL a folyamatos visszajelzés - hiszen így "ismerhetjük ki" az ő szervezetének a működését. Ahogy reagál a szervezet, úgy adjusztáljuk hozzá közösen a terápiát. És ehhez kell a szakember, aki vezet. Anélkül esetleg kudarcélmény van, esetleg nincs tartós eredmény, esetleg nem történik semmi. A páciens meg azt hiszi, hogy rossz a módszer (lehet) vagy rosszabb esetben saját magát hibáztatja, hogy még ennyi akaratereje sincs (nem helyes).

Az egyén biztos, hogy ki tudja magának matekozni az alapszámokat, mert ez viszonylag érhető, amit az egyén nem tud szerintem, az a követés, a szervezete reakcióinak értelmezése és a terápia hozzáigazítása. Azaz ki lehet tapasztalni a saját anyagcserénk működését, de nem biztos, hogy háttértudás nélkül a megfelelő következtetéseket tudjuk levonni. 

Valahogy úgy kezelem ezeket a számokat, ahogy pl. a kőműves a vakolási alapokat. Megtanulta az iskolában, hogy hogyan kell vakolni, megvannak az alapeljárások, -szabályok. Aztán ott áll egy girbe-gurba fal előtt, kiálló téglasarkokkal és az alapszabályok és az adott helyzet adta közös lehetőségek szerint tökéletesre bevakolja a falat. De ha csak a szabályokra figyelne, akkor lehet, hogy azt a falat pont úgy nem tudná bevakolni, ha viszont nem ismerné az alapszabályokat, akkor egyáltalán nem tudná bevakolni. :)

Kb. érthető?:)