Akárhogy is próbáltam törni a fejem, nem sikerül felidéznem magamban, hogy miként is kerültem kapcsolatba a Vegasztrománia blog szerzőjével, Annával. Talán valami okos észt osztottam egy facebook-os ábrával kapcsolatban, ahol egyes zöldségek beltartalmi értékeit kicsit torzítva mutatták be, talán. Mindenesetre egy kis levelezés kerekedett belőle, majd kb. 2 héttel ezelőtt kaptam egy felkérést Annától, hogy az iskolai egészségnapon tartanék-e egy előadást. Naná, hogy.
Azon felkérések esetében, ahol általános témában kell előadást tartanom, általában a kiegyensúlyozott táplálkozás vs. egészséges táplálkozás témát választom. Én személy szerint nem vagyok egy nagy Power Point prezentáció hívő, nyilván, ha profin kezelném a Prezit, akkor inkább hajlanék ilyesmire, de mivel nem kezelem, ezért minimalizálom a prezentációs diákat. Ha lehet, el is hagyom, mint tavasszal az alsós osztályban. Szerintem a prezentációk uncsik, nagyon ritkán megy át a lényeg, nehéz fenntartani az érdeklődést és jó prezit összerakni is nehéz. Úgyhogy ha a lehetőség adott, én inkább beszélgetős foglalkozásokat szeretek tartani előadások helyett.
Szerencsémre a mostani körülmények is lehetővé tették ezt a módszert, egy kisebb előadóban, a hallgatósággal egy szemvonalban, táblával, krétával a kezemben vezethettem le az "órát". Emellé persze magam mögé vetítettem azt hiszem 3 v. 4 diát, a főbb infók "sulykolására".
Miről beszélgettünk?
Energiaszükségletről, makro- és mikrotápanyagokról, ezek arányáról. Természetesen a foglalkozás része volt a már bevált alapanyagok besorolása "egészséges" és "nem egészséges" kategóriába feladat és nagyon ügyesek voltak a gyerekek (hahh, gyerekek, 14-18 éves fiatalok!), mert az első pár alapanyag után máris igény volt egy középső részre (jobbra tettem az egészségesnek, balra az egészségtelennek titulált alapanyagokat), hiszen az adott alapanyag részben egészséges volt, részben nem. Azaz szépen átment, hogy nem feltétlenül kell/lehet ilyen kategorikusan besorolni a leghétköznapibb alapanyagokat sem.
(Az alapanyagok alatt valódi alapanyagokat kell érteni, egyedül tojást nem vittem magammal, csak a dobozát és zsírt sem, csak a tégelyét :) - de kézzelfogható, mindenki által felismerhető valójukban voltak nálam az élelmiszerek. Szerintem ez így sokkal jobban átmegy, mint kártyán, képen, dián. Mondjuk cipekedni kell, az igaz. :)
A hallgatóság nyitott volt, aktív, érdeklődő, okos, inspiráló, mosolygós - ragozhatnám még. :) Az iskola hangulatos, minden lépcsőházát, folyosóját a gyerekek képzőművészeti alkotásai borítják - klassz lehet azért mindennap ide járni. :)
2013. október 22., kedd
2013. október 18., péntek
Start
A helyzet kifejezetten fokozódik. Nem vertem anno nagydobra, de márciusban jelentkeztem egy dietetikusi pozícióra a Rózsakert Medical Centerbe. Értem, nem értem - engem választottak. :) El sem akartam hinni, igazából egészen 2 héttel ezelőttig, amikoris kezembe foghattam a friss, meleg ÁNTSZ engedélyt, amely nélkül nem végezhetek egészségügyi szolgáltatói tevékenységet.
Mi tartott ebben fél évig?
A szabályozás bugyrai, mi más.
Van a rendszerben egy általam 22-es csapdájaként értékelt helyzet - friss diplomásként nem végezhetek vállalkozóként dietetikai, egészségügyi tevékenységet, hanem szükséges ehhez 3 év igazolt szakmai gyakorlat. De vajon hol szerezze meg az ember ezt a gyakorlatot, ha nem dolgozhat? Persze dolgozhat kórházban, egyéb eü. intézményben, de azért természetesen nem az a jellemző, hogy csak úgy ürülnének meg a dietetikusi pozíciók, másrészt meg nem könnyű azt a döntést meghozni, hogy beállok a hazai, állami eü. rendszerbe, 40 évesen, kezdőként.
Visszatérve márciusra - volt az az izgalmas telefonhívás, ahol megtudtam, hogy én vagyok a szerencsés kiválasztott. Őszintén szólva ez egy egészen fantasztikus lehetőség, lehet, hogy kívülállóként ez nem annyira érzékelhető, de higgyétek el nekem. :)
Innentől egy (nagy) feladat volt - megoldani ezt teljesen legálisan. Rengeteget egyeztettem az illetékes ÁNTSZ ügyintéző hölggyel, aki nem volt túl készséges, ellenben teljesen korrekt volt. Mindenféle konstrukciókkal felhívtam őt, míg végre kialakult a végső megoldás - keresnem kellett egy olyan kolléganőt, aki elvállalja a szakmai felügyeletemet, aki rendelkezik a szükséges min. 3 éves gyakorlattal, ezt igazolni is tudja, aki hajlandó arra, hogy részmunkaidős állásban bejöjjön a mi cégünkbe és egyébként legyen meg egymás felé a bizalmunk. Nem könnyű feladat. Különös tekintettel arra, hogy bár elég sok dietetikust ismerek már, hiszen összesen azt hiszem 4 évfolyamot fogyasztottam el tanulmányaim során - közülük még csak páraknak volt meg a szükséges 3 éve. Sokat küzdöttem, sok szívességet kértem teljesen ismeretlen emberektől, néha igen megalázó helyzetekben találtam magam, míg végül sikerült találnom egy kolléganőt, aki megtette nekem ezt a hatalmas szívességet. Újabb hetek, hónapok teltek el, mire a cégbírósági, ügyvédi, könyvelői, adóhivatali papírmunkák lezajlottak (nyáron, naná, mikor máskor) majd minden összeállt. A klinika beadta a kérelmet, mi pedig megkaptuk.
A helyzetet legjobban jellemző esemény az alábbi volt. Az elmúlt fél év alatt új illetékes ügyintéző vette át az ügyintézést, a kérelem már hozzá került beadásra. Én nem voltam jelen a beadáskor, de mit gondoltok, mi volt az új ügyintéző első kérdése a klinika felé?: Miért van szükség szakmai felügyelőre, hiszen okleveles dietetikus vagyok, megvan a szükséges képzettségem.
Nem, nem tudtam erre már mit mondani. Nem is akarok. De lehet, hogy egyszer összeszedem magam és megkérem, hogy ezt adja írásba is. :)
Ezt azonban már a múltnak tekintem, a jelen még izgalmasabb. Egyelőre heti egyszeri rendelés egy olyan komplex klinikán, ahol számtalan szakrendelés megtalálható, ezek közül számtalanhoz kapcsolódhat dietoterápia. Elképesztő hab a tortán, hogy milyen érzés nekem orvosok között lenni, orvosokkal beszélgetni, egy hatalmas és kicsit ijesztő új világ, tele olyan kihívásokkal, amelyeknek alig várom, hogy megfelelhessek. A héten volt egy találkozó, ahol bemutattak, mint új kollégát, utána jöttek hozzám az orvosok beszélgetni, egyeztetni és nem is tudom - valóra vált álom. Persze két lábbal a földön állok, nem álmodozom, csinálom, az első páciensen már "túl is vagyok".
A konkrétumoktól (azért persze nem teljesen) függetlenül izgalmas még egy új közegben lenni, ahol fehér lappal indulok (ennek minden előnyével és hátrányával), ahol feladat, hogy megismerjenek, aztán remélhetőleg elismerjenek, ahol a rutinos, tapasztalt, adott esetben nagynevű kollégákkal kell elfogadtatnom magam, megmutatni a dietoterápia helyét, jelentőségét a kezelésben, mindezt egy csapatban dolgozva, a csapat egyenrangú tagjaként.
Na, nem tudom, hogy átjön-e, hogy mennyire izgatott vagyok. :))
Mi tartott ebben fél évig?
A szabályozás bugyrai, mi más.
Van a rendszerben egy általam 22-es csapdájaként értékelt helyzet - friss diplomásként nem végezhetek vállalkozóként dietetikai, egészségügyi tevékenységet, hanem szükséges ehhez 3 év igazolt szakmai gyakorlat. De vajon hol szerezze meg az ember ezt a gyakorlatot, ha nem dolgozhat? Persze dolgozhat kórházban, egyéb eü. intézményben, de azért természetesen nem az a jellemző, hogy csak úgy ürülnének meg a dietetikusi pozíciók, másrészt meg nem könnyű azt a döntést meghozni, hogy beállok a hazai, állami eü. rendszerbe, 40 évesen, kezdőként.
Visszatérve márciusra - volt az az izgalmas telefonhívás, ahol megtudtam, hogy én vagyok a szerencsés kiválasztott. Őszintén szólva ez egy egészen fantasztikus lehetőség, lehet, hogy kívülállóként ez nem annyira érzékelhető, de higgyétek el nekem. :)
Innentől egy (nagy) feladat volt - megoldani ezt teljesen legálisan. Rengeteget egyeztettem az illetékes ÁNTSZ ügyintéző hölggyel, aki nem volt túl készséges, ellenben teljesen korrekt volt. Mindenféle konstrukciókkal felhívtam őt, míg végre kialakult a végső megoldás - keresnem kellett egy olyan kolléganőt, aki elvállalja a szakmai felügyeletemet, aki rendelkezik a szükséges min. 3 éves gyakorlattal, ezt igazolni is tudja, aki hajlandó arra, hogy részmunkaidős állásban bejöjjön a mi cégünkbe és egyébként legyen meg egymás felé a bizalmunk. Nem könnyű feladat. Különös tekintettel arra, hogy bár elég sok dietetikust ismerek már, hiszen összesen azt hiszem 4 évfolyamot fogyasztottam el tanulmányaim során - közülük még csak páraknak volt meg a szükséges 3 éve. Sokat küzdöttem, sok szívességet kértem teljesen ismeretlen emberektől, néha igen megalázó helyzetekben találtam magam, míg végül sikerült találnom egy kolléganőt, aki megtette nekem ezt a hatalmas szívességet. Újabb hetek, hónapok teltek el, mire a cégbírósági, ügyvédi, könyvelői, adóhivatali papírmunkák lezajlottak (nyáron, naná, mikor máskor) majd minden összeállt. A klinika beadta a kérelmet, mi pedig megkaptuk.
A helyzetet legjobban jellemző esemény az alábbi volt. Az elmúlt fél év alatt új illetékes ügyintéző vette át az ügyintézést, a kérelem már hozzá került beadásra. Én nem voltam jelen a beadáskor, de mit gondoltok, mi volt az új ügyintéző első kérdése a klinika felé?: Miért van szükség szakmai felügyelőre, hiszen okleveles dietetikus vagyok, megvan a szükséges képzettségem.
Nem, nem tudtam erre már mit mondani. Nem is akarok. De lehet, hogy egyszer összeszedem magam és megkérem, hogy ezt adja írásba is. :)
Ezt azonban már a múltnak tekintem, a jelen még izgalmasabb. Egyelőre heti egyszeri rendelés egy olyan komplex klinikán, ahol számtalan szakrendelés megtalálható, ezek közül számtalanhoz kapcsolódhat dietoterápia. Elképesztő hab a tortán, hogy milyen érzés nekem orvosok között lenni, orvosokkal beszélgetni, egy hatalmas és kicsit ijesztő új világ, tele olyan kihívásokkal, amelyeknek alig várom, hogy megfelelhessek. A héten volt egy találkozó, ahol bemutattak, mint új kollégát, utána jöttek hozzám az orvosok beszélgetni, egyeztetni és nem is tudom - valóra vált álom. Persze két lábbal a földön állok, nem álmodozom, csinálom, az első páciensen már "túl is vagyok".
A konkrétumoktól (azért persze nem teljesen) függetlenül izgalmas még egy új közegben lenni, ahol fehér lappal indulok (ennek minden előnyével és hátrányával), ahol feladat, hogy megismerjenek, aztán remélhetőleg elismerjenek, ahol a rutinos, tapasztalt, adott esetben nagynevű kollégákkal kell elfogadtatnom magam, megmutatni a dietoterápia helyét, jelentőségét a kezelésben, mindezt egy csapatban dolgozva, a csapat egyenrangú tagjaként.
Na, nem tudom, hogy átjön-e, hogy mennyire izgatott vagyok. :))
2013. október 7., hétfő
Nem vagyok éhes
Ez a leggyakoribb kifogás, amit pácienseimtől kapok, ha a kihagyott tízórai vagy uzsonna kerül szóba. Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem kell mindig megvárni, hogy éhesek legyünk. Mint azt már többször írtam itt a blogon is, a kisétkezéseknek számos, fontos funkciója van: a napi ötszöri étkezés biztosítja az egyenletes, kiegyensúlyozott energia- és tápanyagbevitelt, segít megelőzni, hogy a főétkezésekkor farkaséhesen üljünk az asztalhoz és így a szükségesnél nagyobb adag ételt fogyasszunk, kitűnő lehetőségek a napi élelmi rost szükséglet biztosítására.
Az én életritmusomban is rövidebbek a délelőttök, mint a délutánok. Fél 8 felé reggelizem, dél körül ebédelek, azaz 4,5-5 óra telik el a két főétkezés között, vacsorázni fél 7 felé szoktam, azaz a délután akár két órával hosszabb főétkezések szempontjából. A tízórait akkor sem szoktam kihagyni, ha nem vagyok éhes, egy pohár joghurt, némi rostdús keksz vagy gyümölcs, délután is hasonló legfeljebb egy kicsit nagyobb mennyiségben, ha éhesebb vagyok. Ha valaki sok sok éven át rendszertelenül étkezett és naponta 2x evett, érthető, hogy a szervezete már hozzászokott ehhez és nem jelez a kihagyott étkezések időpontjában, hogy éhes. A tapasztalatom viszont az, hogy ha tudatosan, odafigyelve kialakítjuk a napi ötszöri étkezés ritmusát és eszünk tízórait és uzsonnát akkor is, ha nem vagyunk éhesek (ja, és természetesen nem nassolunk ezt-azt menetközben :), akkor 1-2 hónap alatt beáll a szervezetünk erre (a számára kedvezőbb) ritmusra és jelezni fog a kisétkezések idején is.
A lényeg, hogy vegyük át az uralmat rossz étkezési szokásaink felett, tudatosítsuk, hogy mire van szüksége a szervezetünknek és törjük meg régi, rossz beidegződéseinket egészségünk érdekében.
Az én életritmusomban is rövidebbek a délelőttök, mint a délutánok. Fél 8 felé reggelizem, dél körül ebédelek, azaz 4,5-5 óra telik el a két főétkezés között, vacsorázni fél 7 felé szoktam, azaz a délután akár két órával hosszabb főétkezések szempontjából. A tízórait akkor sem szoktam kihagyni, ha nem vagyok éhes, egy pohár joghurt, némi rostdús keksz vagy gyümölcs, délután is hasonló legfeljebb egy kicsit nagyobb mennyiségben, ha éhesebb vagyok. Ha valaki sok sok éven át rendszertelenül étkezett és naponta 2x evett, érthető, hogy a szervezete már hozzászokott ehhez és nem jelez a kihagyott étkezések időpontjában, hogy éhes. A tapasztalatom viszont az, hogy ha tudatosan, odafigyelve kialakítjuk a napi ötszöri étkezés ritmusát és eszünk tízórait és uzsonnát akkor is, ha nem vagyunk éhesek (ja, és természetesen nem nassolunk ezt-azt menetközben :), akkor 1-2 hónap alatt beáll a szervezetünk erre (a számára kedvezőbb) ritmusra és jelezni fog a kisétkezések idején is.
A lényeg, hogy vegyük át az uralmat rossz étkezési szokásaink felett, tudatosítsuk, hogy mire van szüksége a szervezetünknek és törjük meg régi, rossz beidegződéseinket egészségünk érdekében.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
