2013. július 19., péntek

.

Nem olyan régen szereztem tudomást arról, hogy Gilingerné Dr. Pankotai Mária, volt kémia, élelmiszerkémia és biokémia tanárnőm hosszan tartó betegség után elhunyt. A múlt hetemre rányomta a bélyegét ez a hír. Semmit nem tudtam a betegségéről. Nagyon szomorú lettem. Azok közé a tanáraim, professzoraim közé tartozott, akiket tiszteltem. Nem közvetlenkedett a hallgatókkal, a korrekt távolságtartás jellemezte. Elképesztő tudás áradt a mondataiból, ha nem is sikerült rajongásig megszeretnem a kémiát, mégis nagy szerepe volt abban, hogy egy pillanatra megéreztem ennek a tudománynak a szépségét, fantasztikusságát. Számonkérésben is mindig korrekt volt, mindig mindent megtett, hogy a hallgatók (a lustábbak is) a lehető legtöbb lehetőséggel élhessenek a vizsgákon.

Tőle tanultam meg pl. hogy a narancsos, piros színű paprika C-vtiamin tartalma magasabb, mint a sápadt fehéré, sárgáé. Valamiért ez maradt meg bennem a sok átadott információból a legjobban. Meg a bodzabogyó C-vitamin tartalma. A kémia labor falát beborító konferencia poszterek a különböző zöldségek, gyümölcsök vitamin és antioxidáns tartalmáról. Imádtam őket óra előtt, után (közben :) olvasni, tanulmányozni.

Nyugodjék békében Tanárnő!

Aki gondolja, elolvashatja az alábbi cikket. A 13. oldalon kezdődik.
Gilingerné Pankotai Mária, Orbán Csaba: A C-vitamin-tartalom és a peroxidáz enzim aktivitásának változása különböző típusú és érettségi stádiumú paprikákban a tárolás során. Új Diéta, 2011/6. 

Mángold, kolbász, kuszkusz

Hosszú idő után egy újabb recept.
Apropója, hogy teljesen rá vagyok kattanva a kuszkuszra, ami tökéletes kaja a melóhelyen, ha akad egy vízforraló. Simán beviszem, forró víz rá, lefed pár percre és kész is. Ez persze csak az alap, rakok még mellé ezt-azt: pl. friss szöldséget, fűszereket, olívaolajat, otthon elkészített ételeket. Ma is ez volt.
Tegnap este eszembejutott, hogy már jól megnőtt a mángold, le kellene szüretelni. Leszüreteltem. A hentesnél a hétvégi lecsóhoz vettem vékony kolbászt, épp más nem volt, kicsit lecsíptem belőle ehhez az ételhez.
Tök egyszerű, semmi extra, nekem bejön.

A kuszkusz durumbúza darából készült sodrott kis gömböcskék (minitarhonya mondjuk), ami azért is szuper, mert a durumbúza szénhidráttartalma, kémiai szerkezetéből fakadóan lassabban szívódik fel, mint a hagyományos búzáé, ennek pedig örülünk. Hiperekben, bioboltokban kapható, ajánlom mindenkinek.

A mai ételnek pedig mángold-kolbász-kuszkusz saláta legyen mondjuk a neve.

Hozzávalók (1 adag):
125 g mángold
20 g kolbász
8 g (1 ek) olívaolaj
fokhagyma, só, bors, chilipaprika vagy bármi egyéb ízlés szerint
40 g kuszkusz (nyersen mérve)
80 g koktélparadicsom


A mángoldot megmostam, leszáraztam, a szárakat kockákra, a leveleket kisebb darabokra vágtam. Az olívaolajat felhevítettem, bele a karikákra vágott kolbász, a chilipaprika, zúzott fokhagyma, kicsit kisütöttem a zsírját, bele a mángold szára (ennek több idő kell), só, bors, majd a levelek és készre fonnyasztottam, kb. 3-5 perc alatt.
A kuszkuszt 1,5x-es forró vízzel felöntöttem, lefedtem, kb. 5 perc alatt magába szívja a vizet, sóztam. Összekevertem a mángold-kolbász keverékkel, hozzáadtam a félbevágott koktélparadicsomokat és megettem.

Energia- és tápanyagtartalom (1 adag):
energia: 333 kcal
fehérje: 11 g
zsír: 14 g
szénhidrát: 40 g

2013. július 17., szerda

Górcső - Csökkentett szénhidrát tartalmú cipó


Kép forrása: Aranycipó pékség
A hétvégén betértünk a hozzánk legközelebb eső ALDI-ba, és mivel ez sincs igazán közel, csak most éppen útba esett, így nem vagyunk gyakori látogatók. Most épp ráértünk nézelődni, felmérni a termékkínálatot, és többek között beszereztem a pécsváradi Aranycipó pékség csökkentett szénhidráttartalmú cipóját, hogy megnézzem, megkóstoljam, megírjam.

A szénhidrátok sanyarú sorsáról már egy korábbi bejegyzésben írtam.
Amit kiemelnék lényegként a mostani bejegyzés szempontjából, hogy mind a "normál", mind a cukorbeteg, testsúlycsökkentési célzatú kiegyensúlyozott étrendekben a napi ajánlott szénhidrát mennyiség a napi energiabevitel 50-55%-a.  Ha valakinek az étrendjében ez az egyensúly megjelenik, akkor nincs igazán szükség csökkentett szénhidrát tartalmú termékekre.
Csakúgy, mint a korábban górcső alá vett csökkentett szénhidrát tartalmú termék, a pécsváradi Aranycipó pékség csökkentett szénhidrát tartalmú kenyere sem tekinthető alacsony energiatartalmú terméknek. Energia- és tápanyag értékei (/100 g)*:
Energia: 285 kcal , fehérje: 23,5 g, zsír: 16,8 g, szénhidrát: 6,1 g
Összehasonlításképpen, a fehér kenyér értékei (/100 g)**:
Energia: 255 kcal , fehérje: 8,3 g, zsír: 0,8 g, szénhidrát: 52,3 g
a Graham (teljes kiőrlésű lisztet is tartalmazó) kenyér adatai (/100 g)**:
Energia: 272 kcal , fehérje: 10,2 g, zsír: 1 g, szénhidrát: 54 g

Az adatokból jól látható, hogy - amint a címkéjén is olvasható - kimagasló a cipó fehérje tartalma, a hagyományos termékeknek mintegy 2-2,5x-ese. Ugyanakkor az is látszik - ezt nem emelték ki a címkén -, hogy a zsírtartalma is magas, 17x-ese a nem csökkentett szénhidrát tartalmú termékek vonatkozó értékének. A fenti tápanyag-arány eltolódás a vizsgált cipó összetevőinek köszönhető: ivóvíz, búzafehérje, szójaliszt, lenmag, szójatöret, napraforgómag, lenmag-sárga, teljes kiőrlésű tönkölyliszt, szezámmag, almarost, étkezési búzakorpa, élesztő, szárított teljes kiőrlésű tönkölykovász (tönkölyliszt, ivóvíz), étkezési só, árpamaláta kivonat, fűszerek (koriander). A magasabb fehérje- és zsírtartalom a szójalisztből és az olajos magvakból származik.

A 300 g-os cipócskát kívülről gyakorlatilag teljesen beborítják az olajos magvak és a világosbarna, puha, az én szubjektív megítélésem szerint finom bélzetét is sűrűn tarkítják. A 300 g-os cipó 369 Ft volt, ami elég magas ár.

Összegzésként talán azt tartom legfontosabbnak kiemelni, hogy az alacsony szénhidrát tartalmú termékek nem feltétlenül jelentenek alacsony energiatartalmat, azaz NEM jogosítanak fel pl. egy fogyni vágyót vagy egy cukorbeteget, hogy csak azért, mert alacsony a szénhidráttartalom, tetszés szerinti mennyiséget egyen a termékből. Érdekességnek klassz, finom is, az olajos magvak zsírsavtartalma élettanilag kedvező, ugyanakkor az árfekvés gondolom keveseknek teszi lehetővé rendszeres fogyasztását. Tehát, aki szeretné, szereti, bátran fogyassza, de ne várja el, hogy majd ettől fogyni fog, illetve ha valaki túlsúllyal, diabetesszel küzd ne érezze feltétlenül szükségesnek a csökkentett szénhidrát tartalmú termékek beszerzését. Ezek nélkül is kiváló, a cél elérését segítő étrendet lehet előállítani - lehetőleg szakember segítségét igénybe véve. :)

*- adatok forrása: termékcímke
** - adatok forrása: Rodler I.: Új tápanyagtáblázat, Medicina, Budapest 2006.





2013. július 15., hétfő

Cikkeim - 2013. I. félév


- Édesíts cukoralkohollal! - NoSalty.hu (2013.06.27.)
- Hűsítő bébiételek kánikulára - NoSalty.hu (2013.06.27.)
- Összefér a nyaralás a fogyókúrával? - NoSalty.hu (2013.06.24.)
- Babával a strandon - NoSalty.hu (2013.06.20.)
- Ne csak a szénhidrátra figyeljünk! - NoSalty.hu (2013.06.20.)
Fogyókúrázz fagyival! - NoSalty.hu (2013.06.17.)
Pépes vagy nem pépes? - NoSalty.hu (2013.06.14.)
- Mi az a glikémiás index? - NoSalty.hu (2013.06.13.)
A cukorbetegségről - NoSalty.hu (2013.06.12.)
A zsiradék nem közellenség - NoSalty.hu (2013.06.10.)
Kínáld hússal a kisbabádat! - NoSalty.hu (2013.06.06.) 
Sejtbarátok: szelén és cink - NoSalty.hu (2013.06.06.)
Eljött a gyümölcsök ideje! - NoSalty.hu (2013.05.30.)
Szemvédő és bőrbarát: A-vitamin - NoSalty.hu (2013.05.30.)
Fogyj friss zöldségekkel! - NoSalty.hu (2013.05.27.)
Főzeléket a babaétrendbe! - NoSalty.hu (2013.05.23.)
Kevesebb zsír, gyorsabb fogyás! - NoSalty.hu (2013.05.20.)
Ha eljön a szilárd ételek ideje - NoSalty.hu (2013.05.16.)
Védd a szíved bogyós gyümölcsökkel! - NoSalty.hu (2013.05.16.)
Halat a kicsiknek! - NoSalty.hu (2013.05.09.)
Így édesítsd a bébiételt! - NoSalty.hu (2013.05.05.)
Könnyű főzelékek fogyókúrázóknak - NoSalty.hu (2013.05.05.)
Védd a fogaidat, táplálkozz helyesen! - NoSalty.hu (2013.05.03.)
Piszka? Nem, poszka! - NoSalty.hu (2013.04.28.)
Közeleg a bikiniszezon! - NoSalty.hu (2013.04.28.)
Miért jobb a teljes kiőrlésű? - NoSalty.hu (2013.04.26.)
B12 vitaminbombák! - NoSalty.hu (2013.04.19.)
Tippek a gyerek elhízása ellen! - NoSalty.hu (2013.04.19.)
Szülés után több salátát! - NoSalty.hu (2013.04.07.)
20 éves vagy? Így étkezz! - NoSalty.hu (2013.04.05.)
Így reggeliztesd a kisbabádat! - NoSalty.hu (2013.03.31.)
Szeretnél hízni? - NoSalty.hu (2013.03.31.)
Folsavat mindenkinek! - NoSalty.hu (2013.03.29.)
A szoptatás után új élet kezdődik! - NoSalty.hu (2013.03.24.)
Mit tud a magnézium? - NoSalty.hu (2013.03.22.)
Mit igyon a gyerek? - NoSalty.hu (2013.03.17.)
Kevesebb só, alacsonyabb vérnyomás! - NoSalty.hu (2013.03.15.)
5 konyhai trükk a fogyás érdekében - NoSalty.hu (2013.03.10.)
6 diétás tipp lábadozóknak - NoSalty.hu (2013.03.08.)
Zsiradékot a bébiételbe! - NoSalty.hu (2013.03.08.)
Lehet zamatosabb a bébiétel! - NoSalty.hu (2013.03.03.)
Ha száműzöd a glutént, fogysz? - NoSalty.hu (2013.03.03.)
Ismerkedj meg a C-vitaminnal! - NoSalty.hu (2013.03.01.)
Az influenza megelőzhető! - NoSalty.hu (2013.02.23.)
Remek uzsonnák apróságoknak - NoSalty.hu (2013.02.17.)
Nincs kifogás! Reggelizz! - NoSalty.hu (2013.02.15.)
Étrendtippek fogszuvasodás ellen - NoSalty.hu (2013.02.10.)
Ne tartsd magadban! (A székrekedésről.) - NoSalty.hu (2013.02.08.)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...